Hihetetlen, nemrég még a nyári melegben dolgoztunk Flórával a kávézó megnyitásán, most pedig már a karácsonyi dekoráció van napirenden! Észre sem vettem, hogy elröppent  fél év…

__CSC0607

Őszintén szólva mindkettőnknek nagyon hiányzott a közös diy munka (ITT és ITT), ezért egyértelmű volt, hogy a kávézó ünnepi dekorációját is együtt fogjuk megálmodni és megvalósítani.  Ráadásul így, hogy Flóra ízlését és a hely minden egyes milliméterét jól ismerem, nyilván ez elég könnyű feladatnak bizonyult, bár pont a dekorálásra kiszemelt nap körül eléggé feltorlódtak a mindenféle egyéb munkáim és a magánéleti macerák. Az előbbit sok kávéval és korai keléssel próbáltam kordában tartani, az utóbbira pedig mi sem jobb gyógyír, mint egy közös csajos, beszélgetős, dekorálós program.

Szóval, az magától értetődő volt, hogy színekben az arany fog dominálni, hisz a kávézó menta-vanília alap színvilágához kezdettől fogva ezt használtuk kiegészítő metál árnyalatnak is (pl. csillárok, képkeretek, kilincs, stb.), így egy kis ünnepi cicoma remekül összecseng a már meglévő elemekkel. A nagy „tulip mintás” falra most masnis képkeretek kerültek fel, menta színű üvegtáblákkal, amiken díszes felirat jelzi az aktuális kínálatot. Ilyen letörölhető / újraírható táblát már magamnak is csináltam, ITT megnézhetitek hogyan.

__CSC0651

Készítettünk fali koszorút és adventi koszorút is, sőt egy kisméretű (mű)fenyőnek is szorítottunk helyet, hisz feldíszített fa nélkül nincs karácsony!

__CSC0633

Persze, az arany sprayfesték is előkerült, és ezt-azt megint befújkáltunk vele, pl. műanyag játékvonatot, de egy picit a műfenyőt is, hogy némileg elfedjük a postazöld árnyalatot és finomabb, elegánsabb megjelenést kölcsönözzünk neki.

__Photo 2016. 11. 14. 17 58 54

__CSC0676

__CSC0570

_madeleine

Az ablakok mentén különféle arany díszek lógnak, menta színű masnis szalagon. Ezeket kínszenvedés volt felrakni, mert szöggel és kalapáccsal nehezen lehetett hozzáférni az álmennyezet rögzítésre alkalmas oldalához, de megoldottuk.

__CSC0612

Szerencsére, ezt  jövőre nem kell ugyanígy végigszenvedni, hisz a szögek már a helyükön, a szalagok így egyszerűen fel/le akaszthatók.

__CSC0691

Az ablakokba a karácsonyi Flore kollekcióból tettünk ki ízelítőt, habcsókot, cukros diót és kekszeket, és az ajándékdobozokat is szépen egymásra halmoztuk.

__CSC0601

Ezekről a karácsonyra megvásárolható finomságokról részletesen olvashattok Flóra posztjában, ITT.

__CSC0720

Az én személyes kedvencem a sós karamella, amiből popcornnal megbolondított és karácsonyi fűszeres is kapható! Bevallom, a popcornosból már egy üveggel kivégeztem, de most minden másnap járok futni, szóval jöhet a következő adag 😀

soskaramell_flore

__CSC0574

__CSC0588

Egyébként az ártáblákat is saját kézzel csináltuk Flóra Eiffel tornyos kulcstartóiból, tök cuki, nem?

__CSC0616

__DSC0756

Ha mézeskalácsot / kekszet, házilekvárt és sós karamellát vesztek ajándékba, akkor alapból jár hozzá az ajándékdoboz, de azt egyébként külön is lehet vásárolni.

__CSC0622

__CSC0647

A teraszon most négy asztal van, ülőpárnákkal, pokrócokkal és gyertya dekorációval. Az elmúlt napokban olyan szép, enyhe, napsütéses idő volt, hogy többen is kint ücsörögtek, egy bögre forralt borral (most az is kapható!) még hidegben is nagyon hangulatos.

__CSC0698

__CSC0702

Az üvegfelületek profi felírásához most is Szekeres Rékát hívtuk, annyira ügyes, szeretjük a stílusát, és most is nagyon szépet alkotott.

__CSC0706

Ha tehetitek, minél előbb térjetek be a kávézóba, mert nemcsak mesebeli a hangulata, de isteni finom sütemény illat is terjeng reggeltől estig. És ne felejtsétek, hogy most sokféle finomságot is vehettek, nem csak ajándékba, de magatoknak is 😉