Ez már a harmadik tél, hogy megvan a faházikóm, de ekkora havazásban még sosem láttam a kertet. Fogtam hát a fényképezőgépet, meg a kis csapatot és elindultunk, hogy megcsodáljuk és kicsit kiélvezzük a pihe-puha hótakaróval borított birtokot. 

Azt már írtam a 2020-as posztomban, hogy azért vettem magamnak egy megbízható, jól pakolható, összkerekes autót, hogy bármikor fel tudjak menni a faházhoz. Eddig esőben, sárban, csúszós avaron is bizonyított az erdei, kanyargós emelkedőn, de most végre friss hóesésben is leteszteltük.

Teljesen a házig autóval nem lehet felmenni. Úgy van kialakítva ez a pár szomszédból álló kis rész, hogy egy nagy kapun bejutva a telkek alsó részén tudunk parkolni, és onnan kell felgyalogolni a házhoz. Jó kis kardió edzés, amikor sok holmit hozok és azokat több körben cipelem fel. 

Még mielőtt bejutnánk a kertbe ez a kis dekoráció köszönt minket. Egy régi rozzant madárodúból csináltam, ITT írtam róla. 

Mindig nagy öröm megérkezni ide, de szerintem ennek Franci örül a legjobban. Ahogy kinyílik a kiskapu már rohan is be, hozza a botot, a tobozt, rohangál fel-alá, szimatol, ugat, pattog, mint egy labda. 

Nehéz róla ilyenkor olyan fotót csinálni, amin nem mozdul be, de néha azért összejön:

Körbejárva a kertet lefotóztam a hangulatos részleteket, illetve azokat, amiket jó időben, napsütésben is szívesen mutatok meg Nektek.

A komposztáló most téli álmot alszik, ide most nem gyűlik napi szinten a háztartási szerves hulladék… Időnként almacsutka és banánhéj kerül bele, mert a faházas napokra gyümölcsöt (és dobozban kekszet) mindig hozunk magunkkal. 

A komposztáló körbekerítéséről ITT írtam a blogon. 

A komposztáló irányából nézve így fest a kert és a ház:

A régi pergolából épített kerti lépcsőn is vastagon áll a hó. Ez a lépcső első szezonja itt, kíváncsi vagyok, hány évig fogja bírni, én 5-6-ot azért adtam neki. 

Remélem, a ferde törzsű fenyőm is bírni fogja, mindig az a parám, hogy egyszer egy nagy vihar majd gyökerestől kicsavarja a helyéről… 

A lépcső építéséről ITT, a felületkezeléséről pedig ITT írtam. 

Ez itt a díszkert, ami most nem fest annyira romantikus képet, mint tavasszal és nyáron, de legalább gyomlálni sem kell. A lejtős részére tavaly ültettünk levendulabokrokat Anyukámmal, bízom benne, hogy a kora tavaszi metszés után szép új hajtásokat hoz majd. 

Ez pedig itt tűzrakó és grillező részleg. Mennyi finom étel készült már itt, milyen jókat beszélgettünk itt egy pohárka fröccs mellett. A mostani konstrukció még tavaly tavasszal állt össze erre a formára, ITT írtam róla. 

A tüzifák most pihennek, de alig várom, hogy tavasszal itt főzhessük, süthessük magunknak a finomabbnál finomabb fogásokat.

A bambusznád kerítést szépen benőtte az erdei iszalag. Sokan nem szeretik, mondván túl agresszív, de nekem tetszik, hogy tavasztól őszig „zöld kerítésként” díszeleg, és szerintem jól mutat a bambusznáddal együtt. Az egyetlen, amire nem hagyom hogy felfusson az a fenyőfa, vagy bármilyen más fa a kertben. 

Ilyenkor télen csodaszép, olyan, mintha vattapamacsok lennének a kúszó indákon. 

A hinta ülőkére (ITT) hópárna került, amit nem is kotortam le róla, olyan szép így. 

Haha, ez pedig véletlenül egy #keresdfrancit fotó lett: 

Tavaly kaptam a hegyen lakó barátnőmtől néhány rozmaringtövet. Ezeket gyökereztetés után kiültettem a kert hátsó részén. Itt van vízvételezési lehetőség is, így ezen a területen szeretnék majd kialakítani egy kis veteményest is néhány saját termesztésű zöldséggel. Az idei évnek ez az egyik célkitűzése.

Aki régóta követi a faházas kalandokat, az felismerheti, hogy ez itt a függőágy és a medence helye, a privát erdei wellness központom. A téli időszakban a medence gondosan el van hajtogatva a pince egyik polcán, a függőágy pedig bent lóg a házban. A függőágyról ITT találtok nyári képeket, a medencéről pedig ITT. 

A madáretetőket szorgalmasan töltögetjük, amikor csak jövünk. Fontos a rendszeresség, de idén mintha kevesebb madárka jönne, mint tavaly… Ezek a madáretetők szinte a kezdetektől fogva itt vannak, a nyári időszakban a kert díszei. 

A madáretetőkről ITT írtam a blogon. 

A cölöpökből és kókuszrost kötélből álló díszkerítés (amit mi ugye csak nyestkarámnak hívunk) már a második telet húzza itt. Egyelőre teljesen változatlan állapotban, remélem, még néhány évig ez így lesz, mert nagyon kedves kis színfoltja annak az útvonalnak, amin keresztül feljutunk a házhoz. 

Természetesen erről is készült blogbejegyzés, amit ITT találtok. 

Egy-egy ilyen faházas nap alkalmával mindig pakolászok valamit a pincében, egyelőre látványosan nem haladtam azóta, hogy utoljára posztoltam erről a projektől ITT. Azért szeretném, ha tavaszra összeállna a pinceműhely, és akkor is tudnék lent barkácsolni, ha éppen tavaszi zuhé van odakint. 

És, ami egyetlen faházas napból sem maradhat ki, legyen az év bármelyik hónapja, az a kávé. Most is lehetne főzni a háznál, de célszerűbb, hogy minden utazás alkalmával hozunk magunknak. Az utazóbögrében ráadásul jó forró is marad, így felérve a házhoz nagyon jól esik elkortyolgatni. A hótakaró alatt nem látszik, de az a kis lerakófelület maradék lécekből készült, amit ITT tudtok megnézni.

Még sok kis részletet fotóztam volna, de lemerült a fényképezőgépem. Régi darab már szegény, az aksija sem bírja úgy, mint régen. Viszont nekünk így is sikerült maximálisan feltöltődnünk „tél érzéssel”, és ha még lesz részünk havazásban, akkor hóembert is építünk majd.