A szobában nevelt paradicsom sztoriról már írtam a közösségi oldalaimon, de mivel a kezdetektől mostanáig közel egy év telt el, így megérett a dolog arra, hogy itt a blogon is összefoglaljam, mik a nem várt  – pozitív – tapasztalataim. 

Még tavaly ősszel, nagyjából ilyentájt nyomtam el két kis punnyadt paradicsomot egy kisebb cserép földbe. Nem tudom, hogy milyen fajta paradicsom, picike, ovális/csepp formájú, viszont nagyon finom édes. Magában, vagy akár mozzarella golyókkal, bazsalikommal, sóval, borssal, és nyakonöntve olívaolajjal is szeretem fogyaszatni. Akitől kaptam, azt mondta, hogy nála úgy terem a kertben, hogy minden ősszel lepotyog pár darab, amit egyszerűen csak beletapos a földbe, és az tavasszal kihajt, és nyárra bőven hoz termést.

Én lepődtem meg a legjobban, amikor azt vettem észre, hogy télen, ici-pici zöld hajtások jelentek meg a cserépben. Egyre csak nőttek és nőttek, de mivel a korai kihajtás miatt nem hittem, hogy ebből bármi is lehet, így nem szedtem szét őket, hagytam, hogy együtt nőjjenek. Kis cserepes növényként tekintettem rá, ami üde zöld színfoltja az otthonomnak. Először a konyhaablakban volt, majd átkerült a nappaliba, és novemberre már így festett:

Ezután elkezdtem hurkapálcával “karózni”, mert a szárak csak nyúltak, de nem igazán erősödtek (nem úgy, mint egy kiültetett palánta), viszont egyre több levele lett. Később átraktam őket egy nagyobb cserépbe, a hurkapálcákat erősebb és hosszabb bambuszpálcák váltották fel, és ekkor már kikerült a paradicsom “bokor” (haha) az erkélyre. Áprilisra már velem egymagas volt az egész, de még féltem kiültetni, pedig már virág is megjelent rajta.

Utólag tudom, hogy simán mehetett volna már a veteményesbe, akkor talán nem viseli meg ennyire a szállítás. Merthogy pár nap alatt, május elérte a 170-180 cm-t…

Sőt, a földből egy újabb adag mag kelt ki. 

Ezeket először kiszedtem külön picike cserepekbe, és ezek itthon is maradtak, hogy megerősödjenek a kiültetésig.

A nagy tövek elszállítása nem volt sima ügy, mert bár éppen befért az autóba, de a gondos kitámasztás ellenére azért itt-ott egy-egy levél letöredezett, és az egyik szár is megtört. A következő nehézség akkor adódott, amikor ott álltam a veteményes mellett a 180 cm magas tövekkel, amiket valahogyan külön karókra kellett további sérülések nélkül felfuttatni. 

Így végül ástam két bambuszkaró sor között egy gödröt és ebbe fektettem el az egészet. Innen vezettem fel a szárakat a karókra, volt, egy karóra 1-3 tő jutott. Magát a fektetést nem tudtam fotózni, kézzel-lábbal támasztottam a töveket, hogy nehogy eltörjön egy újabb.

Kiültetés után persze jónéhány levél megégett, ezeket levágtam, elég lehangolóan festett a dolog… Őszintén szólva nem hittem benne, hogy ebből én akár egy szem piros paradicsomot is látni fogok.

A levágott levelek helyén a hónaljhajtások kezdtek el növekedni, de volt olyan levél is, aminek sikerült visszaerősödnie a kiültetés utáni kókadt állapotból. Egyre több virág lett, majd egyre több zöld paradicsom, míg végül júliusban megjelent az első piros termés.

Időközben az otthon nevelgetett kis palánták is megerősödtek, azokat is kiültettem, de ezeken nem lett termés.

A nagyokon viszont augusztus óta folyamatosan van, több vagy kevesebb, innen-onnan szedegetve egy marékra való mindig összejön. 

Persze potyog is, azokat időnként ujjal nyomom jó mélyre, vagy csak jól eltaposom. Ha minden igaz, akkor jövőre palántáznom sem kell, de azért idén is megpróbálom a szobában nevelést, mert már tudom, mire számíthatok.

Az előző évek paradicsom sztorijait ITT és ITT tudjátok elolvasni.