Emlékeztek még arra a történetre, amikor a kedvenc szürke falam egyik napról a másikra megadta magát? Ha nem, illetve, ha akad olyan, aki még nem olvasta az Omlik a fal, juhé! bejegyzést, most mindenképpen tegye meg, mert – bár az alábbi sorok és fotók önmagukban is nagyon a helyükön vannak, de – a leírtak azzal együtt alkotnak egy teljes egész történetet az Életemben.

Sőt, a történetnek van még egy fontos epizódja, ami ebben a hónapban nyomtatott formában jelent meg az A Mi Otthonunk magazin oldalain. Kivételesen nem az állandó rovatomra gondolok, hanem arra az egyetlen oldalra, ami minden hónapban, minden magazin nyitóoldalán megjelenik: ez pedig a vezércikk. A véletlen szülte, hogy éppen novemberben, a szívemnek oly kedves hónapban ért engem a megtiszteltetés, hogy gondolataimat leírjam és megosszam remélhetőleg több ezer olvasóval. Ezt kaptam a magazintól szülinapi ajándékként és bevallom, könnyekig meghatódtam.

Csendben, mosolyogva szemléltem a fotókkal illusztrált oldalt, melyen az elmúlt hónapok történései gondosan betördelve, 2400 karakterben jelentek meg. A cikk folytatása is lehetne ez a bejegyzés. Voltaképpen ha jól belegondolok teljes mértékben az. A szürkéből fehérre kopasztott fal készen állt arra, hogy ismét szeretettel kiszínezett felület váljon belőle. Nem kevésbé a lelkem, sőt!

Így történt, hogy múlt vasárnap reggel kiugorva az ágyból, kisköntösben nekiláttam valami olyasminek, amit nem tudok egyszerűen falfestés néven titulálni.

Ráakadtunk egy blogra, amit én csak Happiness blognak hívok, és ott egy szövegre. Végtelenül egyszerű, tiszta mondatok, nem kellett egy percig sem győzködni, hogy ezt fessük fel a falra. A megvalósítához „házi módszert” választottam. Fogtam a szöveget és ps-ben beméreteztem (a 260 cm-es belmagasság nem elhanyagolandó tényező!) megfaragtam, megvágtam és kinyomtattam 81 db A/4-es papírra. Ezeket összeragasztottuk, majd a falhoz rögzítettük erős ragasztószalaggal.

A szupertitkos módszert most közkinccsé teszem: használjatok indigót, ha éppen nincs projektor kéznél, amivel nyilvánvalóan egyszerűbb lenne a szöveget felvinni a falra. Ha elég sok indigót összeragasztunk, azt rakosgatva a sablon alatt elég jól lehet haladni a kontúrok átrajzolásával. Elkezdtük festeni a falat akrilfestékkel. Én egy kicsit komornak tartottam, hogy az egész szöveg fekete legyen, így bemondtam a pinket, hátha alapon. Szerencsére a kreatív alkotótársam abszolút vevő volt az ötletre, így kiválasztottuk azokat a kifejezéseket, amiket többnek éreztünk puszta szavaknál, és ezek lettek az élénk színfoltok.

Aztán kezdett fogyni a fekete festék és akkor jött az ötlet, hogy szürke is keveredjen a szövegbe. Vicces, hogy a szükség mennyire jót tud tenni bizonyos dolgokkal. Ugye:

Persze az egészet végig fotóztuk, és ezzel még nincs vége, mert reményeink szerint hamarosan videón is meg tudjuk mutatni, hogyan kerültek a szavak a falra.

Jah, a legfontosabb infó: reggel 8-kor kezdtük el a sablon összeragasztgatását és éjjel fél 2-kor másztam le a létra tetejéről.

Ajánlom mindenkinek a dekorfalfestést akár egyedül, kettesben vagy többesben, nagyon jó móka! Ráadásul maga a folyamat és a végeredmény is kitűnő hatással van az ember lelkére.