Az a helyzet, hogy mostanában minden dolog, ami a laptophoz, telefonhoz, internethez, egyszóval az online léthez kapcsolódik, az valahogy érdektelen lett számomra. Nem kiégésről van szó, egyszerűen beszippantott a valóságom, a mindennapok öröme, amiben sokkal jobb csak benne lenni, mintsem folyamatosan posztolni róla az összes felületen…

Emiatt van az is, hogy – többek között – a faház kertjéről, a növényeim pompájáról alig mutattam meg itt a blogon bármit is, annak ellenére, hogy egy májusi posztomban megígértem, hogy gyakrabban lesznek bejegyzések: csak hatot sikerült azóta összeraknom. Pedig olyan szép időszak van mögöttem, és rengeteg fotóm is van gondosan mappába rendezve a gépemen… Gondoltam, majd mindig beszámolok az aktuális dolgokról, de amikor lett volna időm írni vagy a fotókkal foglalkozni, akkor inkább kimentem a kertbe gyomlálni, napozni, a függőágyban ringatózni, a medencében mártózni, locsolni, kávézni, Francival játszani, olvasni, barkácsolni, és még sorolhatnám. 

Nem tudom, hogy idén hányszor hangzott el a számból az, hogy “én ezt mennyire élvezem”… Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ha az ember igazán boldog, azt nem hangoztatja, nem bizonygatja, hanem egyszerűen csak megéli. Persze, szét lehet kürtölni, de nem kell az egész világnak tudnia róla… Na, valahogy így vagyok én is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek majd aktívabb időszakaim itt a blogon, de azt majd úgyis észreveszitek. Meg hát a munka miatt nem tudok teljesen leszakadni az online létről és a tartalomgyártásról, bár többször megfordult már a fejemben, hogy tartok egy nagyobb szünetet minden platformon, mind olvasóként/nézőként, mind tartalomgyártóként…

De vissza az elmaradásokhoz. A késő tavaszi és a nyári időszak fantasztikusan telt/telik a faháznál, amiben volt/van munka, pihenés, kertészkedés, barátok, barátnők, család, nagy nevetések, finom ételek, jó zenék, klassz sztorik, végeláthatatlan kártyapartik, csobbanások, sikerélmények, új tapasztalatok, és a végtelenségig lehetne még sorolni, de nem fogok ömlengeni arról, hogy milyen jó is ez. Remélem, sokatoknak van része hasonlóban. Sosem gondoltam volna, hogy a fővárostól távolabb is tudnék élni, most viszont  bebizonyosodott, hogy simán, és bevallom, hogy cseppet sem hiányzik Budapest. 

Most nem is fogok több szöveget írni, csak iderakok jópár telefonnal és géppel készült fotót (a teljesség igénye nélkül), amiket május óta kattingattam… A képek önmagukért beszélnek, és szerintem abszolút átadják azt a természetközeli, békés, nyugodt hangulot, amiben itt a faháznál részem van.

 

 

Dióhéjban ennyit gondoltam most megosztani. Nemsokára pedig hozok Nektek egy olyan bejegyzést, amiben szintén a faháztól jelentkezem, de ezúttal a munka lesz terítéken.