Nem gondoltam volna, de a tavaszi Café Flore projekt után őszre is becsúszott egy szuper, nagyobb ívű diy munka! Ezúttal nem kávézót, hanem bisztrót dizájnolok, vagányan hangzik, ugye?

A keszthelyi Télikerttel már találkozhattatok a facebook oldalamon, mert párszor bejelentkeztem onnan tavaly ősszel is. A hely megálmodója Bezerics Dániel, tudjátok, akinek a Szexi Rozéját is előszeretettel fogyasztom. Nos, Daninak a nyári időszakban a balatonboglári és a keszthelyi kikötőben is dübörög mindkét Paletta nevű helye, de a hidegebb évszak beálltával a városközpontban található Télikert nyitja meg kapuit azok számára, akik télen is kellemes hangulatban fogyasztanának finom borokat és minőségi, helyi termelőktől származó, friss alapanyagokból készült ételeket. Dióhéjban ennyit a bisztró gasztro hátteréről, Dani sokat tudna mesélni még az egész dolog filozófiájáról.


Maga a Télikert remek lokációval rendelkezik és nagyon szép épületben van, de sajnos csak bérlemény, így az ember azért ésszel tolja bele a pénzt. Szóval az alap felállás az, hogy a jelenlegi arculathoz passzoló új dizájn legyen vagány, ütős és persze egyedi, ugyanakkor legyünk költséghatékonyak! Ez a kombó nagyon fekszik nekem, úgyhogy egyértelmű volt, hogy belevágok!



A jelenlegi állapotról mutatok néhány fotót, amiből látszik, hogy korábban megvalósult már néhány remek ötlet, de még bőven van potenciál benne és főleg üres, dekorációért kiáltó falfelület. Ez itt pl. a teljesen kopár előtér és a mosdó:



Az előtérből tovább haladva egyenesen a hatalmas vendégtérbe jutunk:

Tényleg óriási, csak a pult maga 6 méter hosszú…

A mennyezeten lévő Balaton és a lelógó borosüvegek eszméletlen jól néznek ki, kár, hogy ez nem az én ötletem volt :D

Ezeken a fotókon azért nincsenek asztalok és székek, mert azok a balatonboglári Paletta zárásakor kerülnek át onnan ide! Ez, a ránk váró munkálatok miatt kifejezetten előnyös is, mert nem kell őket pakolászni, kerülgetni, letakargatni…

A demizsonokból készült óriás mennyezeti lámpa is csúcs, viszont a falra felrakott keretek és vonalak nekem kicsit esetlennek tűnnek mellette:

A régi logó színeihez passzoló narancs/zöld függöny sem kifejezetten illik az új elképzelésbe, a falon lévő, fotóból készült tapéta viszont zseniális, szóval az marad!

A hátsó részen is lehet még tuningolni, a meglévő Tilka kábeleknek kifejezetten örülök!

A mennyezeten lógó szőlőtőkék is nagyon tetszenek, a belmagasság bőven elbírja!

A felmérést követően első lépésként készítettem egy moodboardot (hangulati táblát), amivel a fő irányt belőttem:

Szerencsére a Kerekes Kata által tervezett arculat grafikai elemeiből könnyen lehetett építkezni, sőt hozzátervezni, valamint a Télikert logoban szereplő kék színnel is számoltam a hely ráncfelvarrásához.


Az üres falfelületekre tehát főleg piktogramokat/feliratokat képzeltem el, amiket projektor segítségével vetítünk fel és szépen ki lehet festeni. Dekorációs falfestésben elég nagy spíler – csak így szerényen, haha – és rettenetesen elvetemült is vagyok (lásd tulipános fal ITT, nappalim fala ITT, hálószobám fala ITT, és még sorolhatnám…), de ezúttal kicsit mást technikát alkalmaztam, mint eddig!
Nemrégen ugyanis megismertem a Fiók papírboltot, ami sokkal több, mint egy hagyományos papír- és írószerüzlet! Nagyon menő irodai-, művész-, és dizájner cuccokat is árulnak (noteszek, vászontáskák, tolltartók, stb.) és van egy workshop műhelyük is! Itt akadtam, vagy még inkább kattantam rá a Montana termékekre, pl. a különféle vastagságú akrilfilcekre és a csodálatos színű sprayfestékekre is! Ezeket egyébként webshopnól is lehet rendelni, ITT. Azért az milyen jó már, hogy itt „Télikert kék” színű sprayfestéket is tartanak!!!
Visszatérve a projektre: ez azért merőben más ám, mint egy budapesti munka, amikor tudom, hogy fél órán belül bármit el tudok érni, amire csak szükségem van, és nem gond például, ha kifogy a festék vagy kell még 3 kaspó az Ikeából. Ja és persze a szerszámok, eszközök mozgatása is sokkal több szervezést igényel. Na de, az alapanyagok jó részét még Budapesten beszereztük, leszállítmányoztuk… Jaj, az is egy külön történet ám, mert mikor döglik meg a kicsi kocsim az autópályán? Persze, hogy akkor, amikor fullra van pakolva a megvásárolt dolgokkal, mindenféle szerszámokkal és előre legyártott diy cuccokkal! Brrr, nem voltam túl vidám, de végül épségben lejutottunk mi is és a cuccok is! Fábiánt meg leadtuk a szervízbe…
Hamarosan jövök egy következő poszttal, amiben részletesen írok az átalakításokról, a felületek dekorációjáról és a fent említett Montana termékekről! Addig is kövessétek a Télikert tuning albumomat a facebookon, ITT és lájkoljátok a Télikert facebook oldalát is ITT valamint Instáját ITT.
Stay tuned!





