Az igazság az, hogy nagyon szeretek forgatásokra járni, így gondolkodás nélkül mondtam igent Márknak, amikor felhívott, hogy új műsorának kapcsán Hajós András teraszának megszépítésében segédkezzek.

__DSC1827_

Maga az Otthon a kertben (TV2, FEM3) kertépítős, növényekkel foglalkozó műsor, mint amilyen a korábbi Green Team is volt, vicces, mókás, tele hasznos tippekkel és jó ötletekkel. Most egy epizódra kaptam meghívást, hiszen egy szinte üres erkély berendezése éppen annyira lakberendezési feladat, mint kertészeti. Térnyerőkhöz hasonlóan itt is egy nap alatt tuningoltuk fel a dolgot annyi könnyebbséggel, hogy itt volt idő és lehetőség előre dolgozni, mert nem kellett minden egyes mozzanatot kamerára venni. Íme a kiindulás állapot:

_hajos_before

András legfőbb gondja az volt, hogy erre a teraszra mindenki belát, nincs semmi intim szféra, Márk a burjánzó, színes növényeket és persze a komfortérzetet hiányolta. Felvázolta az elképzeléseit, én pedig összedobtam egy turbó látványtervet, azért, hogy nagyjából lássuk mi hova kerül, milyen színek fognak dominálni, és persze mi fér bele egy forgatási napba.

__DSC1819

__DSC1807

Az erkély padlójára egy zseniális cucc került, ez pedig a Holland Pázsit! Színben, érzetben tényleg olyan, mintha igazi lenne, csak éppen nem kell nyírni, nem gazosodik, sőt, a memóriaszálak miatt letaposni sem lehet. Ja, és nagyon fontos, hogy az eső sem árt neki, nem rohad be, és egyszerűen porszívóval lehet tisztán tartani, mint egy szőnyeget. Óriási!

__DSC1833

Sőt, nem csak a padlóra került, hanem a leeső darabokat a raklap lábakra épített lerakó asztalra is felfuttatuk.

__DSC1834

__DSC1817

A raklapok egy részét színes Pentart lazúrokkal kentük át, a többi fehér lett. Összesen 5 raklapot használtunk fel: hármat a heverőhöz, egyet a növényfalhoz és a fali polchoz, és szintén egyet a lerakó asztalhoz.

_20140429_143023

__DSC1821

__DSC1831

__DSC1854

A heverő szivacsát az Ikeában szereztem be, és hozzá az anyagot is (Stockholm kollekció), ami szintén hozzátett a Márk által elképzelt, bohém, buja, oázis hangulathoz.

stockholm-meteraru__0175065_PE328516_S4

Az árnyékolást és egyben az András által kívánt takarást a mennyezeti részen végigfutó, karnisra szerelt függönyökkel oldottuk meg. A sínt úgy alakítottuk ki, hogy a rajta lévő függönyök tetszés szerint elhúzhatók legyenek, nagy szél esetén, akár egészen oldalra, ahol ki lehet kötni.

__DSC1852

__DSC1844

__DSC1836

A korlátra színesre fújt konzervdobozokba ültetett növények kerültek, egyszerű, de nagyszerű újrahasznosított dekoráció.

__DSC1835

__DSC1827

Sajnos, nem sikerült több fotót lőnöm, mert mire elkészültünk teljesen ránk sötétedett, de szerintem így is átjön a kontraszt az előtte/utána állapot között. Az adást pedig ITT nézhetitek meg.

__DSC1832

__DSC1828

Amúgy meg az egészet iszonyatosan élveztem, hisz újra a régi csapattal lehetett pörögni!