
Személyre szabtam
Az idei december eddig teljesen úgy alakul, ahogy terveztem. Semmi rohanás, békés hangolódás az ünnepekre és még a kézzel készült, személyre szóló ajándékokra is bőven jut időm.

Az idei december eddig teljesen úgy alakul, ahogy terveztem. Semmi rohanás, békés hangolódás az ünnepekre és még a kézzel készült, személyre szóló ajándékokra is bőven jut időm.

Nagyon régóta kacérkodtam a tapétázás gondolatával, és sok szemrevaló mintát szúrtam már ki magamnak, de csak most jött el az ideje, hogy végre a tettek mezejére lépjek…

Azóta tervezem, hogy lesz megint kárpitozott ágyvégem, amióta itt lakom… Gondoltam, amíg nem készül el, addig se legyen csupasz az ágy mögötti falrész, így gyorsan festettem egy ágyvéget.

A minap kikevert beton hatású festéknek nem sok pihenőidőt adtam. Mivel hamarosan kezdődik az adventi időszak, gondoltam, kipróbálom, hogy működik-e viaszos felületen is, úgyhogy ezúttal gyertyákat dekoráltam vele.

Nem először fordul elő, hogy darabjaira szedve meghekkelek egy lámpát, hogy egy kicsit más formában illeszkedjen a térbe, ahova elképzeltem. Most is ez történt, máris mutatom miről van szó.

Így év vége fele, azt hiszem, már nem vágok bele nagyobb munkálatokba a lakásban. Inkább azokra a részletekre koncentrálok, amik még itt-ott-amott kimaradtak, de azért látszódnak, így most pl. az egyik régi ajtótokot szemeltem ki magamnak.

Korábbi években az adventi dekorációt rendszerint utolsó pillanatban készítettem el… A last minute kivitelezés eredménye mindig valami egyszerű, de azért klassz megoldás lett: pl. négy gyertya valami kis dekorral egy tálra sorakoztatva. Idén viszont időben kezdtem el foglalkozni a dologgal, így bőven volt időm arra, hogy egy díszesebb darabot rakjak össze.

Legutóbb, amikor Viki barátnőm kozmetikájában jártam arckezelésen, arra panaszkodott, hogy hiába hordanak az üzletben a vendégek papucsot, valahogy mindig foltos, maszatos lesz a fal a kezelőszékek végénél. Szeretett volna ide valami tisztítható megoldást, és ebben kérte ki a véleményemet.
Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.





