
Gáz ez a cső!
A cím és a fotó alapján talán rögtön ki is derül, hogy egészen pontosan a megsárgult gázcsőre gondolok, ami az előszobában fut végig és meglehetősen rontja az összképet. Itt az idő, hogy végre ezt is átfessem szép fehérre.

A cím és a fotó alapján talán rögtön ki is derül, hogy egészen pontosan a megsárgult gázcsőre gondolok, ami az előszobában fut végig és meglehetősen rontja az összképet. Itt az idő, hogy végre ezt is átfessem szép fehérre.

Október elején említettem, hogy az év hátralévő részében nem költök dekorációs dolgokra, hanem inkább abból alkotok, amit a természetben, illetve itthon találok. Mivel még maradt jónéhány tobozom, így most ismét ezekből készítettem dekorációt.

Még tavasszal történt, hogy a Szüleimnél a nagy esőzések következtében jelentős mennyiségű hordalék zúdult le a dombról. Egyszerű drótkerítés lévén ennek egy része a kertben kötött ki, így indokolttá vált, hogy egy masszív, gát szerepet is betöltő kerítés épüljön.

Biztosan sokan emlékeztek az évekkel ezelőtt lomtalanításról megmentett, fonott – félfüles – kosárra, aminek új életet adtam egy bringakosár formájában. Mindez 6 évvel ezelőtt volt és azóta hideget, meleget, esőt, dugig pakolt szatyrokat is teljesen jól kibírt, azonban mostanra kicsit elvesztette régi formáját, így úgy döntöttem, hogy lecserélem…

Múlt hétvégén gyönyörű őszi idő volt, úgyhogy kiszabadultam a természetbe egy kicsit levegőzni (és álmodozni). A kiruccanásról nem tértem haza üres kézzel, gyűjtöttem tobozokat és néhány bogyós ág is jött velem…

A wc-ben már csak egy olyan elem volt, ami a kis helyiség régi arcára emlékeztetett. Ez pedig a nem más, mint a bal oldalon függőlegesen végigfutó kopott, megsárgult fűtéscső…

Napokig, sőt hetekig agyaltam a wc csempéjén. Már a fehér alapozás is megvolt a felületen, de a mintát még mindig nem tudtam eldönteni, és már az is megfordult a fejemben, hogy fehéren hagyom az egészet, és kész… Aztán mégis rábukkantan a megfelelő mintára!

Olyan kicsi ez a helyiség, és úgy tűnik nincs is vele sok tennivaló, de azért a sok apró feladathoz – és persze a jó munkához, mint tudjuk – idő kell. Lássuk, hol tartok most!
Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.





