Nemrég elhoztam a szüleimtől néhány szép ágat, amik a hatalmasra nőtt nyírfájuk visszametszéből keletkeztek. Többféle vastagságút válogattam össze, mert csak abban voltam biztos, hogy majd egy lerakó asztalkát szeretnék fabrikálni belőlük, de a pontos elképzelés csak később született meg a fejemben.

Először arra gondoltam, hogy valamiféle hokedli formát készítek merevítésekkel a négy láb között.

Aztán ezt addig rajzolgattam át újra és újra papíron, míg végül egy stabil, háromlábú, szabálytalan formájú asztallappal rendelkező egyedi kis lerakó lett belőle, amin a lábak rögzítési pontjai sem látszódnak.

Persze, ha valaki alánéz, akkor igen, de később meglátjátok, azokat is milyen szépen megoldottam. Tehát első lépésben kiválasztottam három faágat, amiknek az átmérője kb. 2.7 cm. 

Az ágakon lévő kisebb kiálló részeket a STIHL ASA 20 metszőollóval levágtam. Erről az akkumulátoros gépről korábban ITT is írtam. 

A méretre vágáshoz a STIHL GTA 26 ágvágót használtam, és talán még nem említettem, de mint minden láncfűrészes gépet, így ezt is olajozni kell. A láncra kell csepegtetni egy kicsit belőle, majd még vágás előtt néhányszor körbejáratni a láncot, hogy az olaj egyenletesen érje mindenhol. Ez a kis flakon egyébként a géppel együtt kapható, de ha elfogyna, akkor szaküzletben be lehet szerezni, ahogyan természetesen bármilyen más géphez való lánckenőolajat. 

A lábak hossza 40.5 cm lett, viszont a vágásnál a merőlegeshez képest pár fokkal eltértem. Hogy pontosan mennyivel, azt végül utólag számoltam ki, erre is jó a trigonometria, meg a koszinusz: kb. 11 fok az eltérés, szóval aki gérvágóval vagy asztali körfűrésszel ugrana neki, az a szemmértéken kívül ezt a számot is használhatja a beállításnál.

A lábakat természetesen mindkét végén így kell levágni, egymással párhuzamosan. Ez azért fontos, mert így a lábaknak lesz egy kis dőlésszöge kifelé, miközben az asztallap is vízszintesen áll rajta és a padlóra is illeszkednek a lábak. Már ha nem a kertben szeretné valaki használni, mint én. Hanem mondjuk a teraszon, vagy a lakásban.

Az asztallap egy maradék, 30×35 cm-es fenyődeszkából készült, aminek a vastagsága 1.8 cm. Ha ebből kör formát vágtam volna ki, akkor a végeredmény elég picike lett volna, ezért azt vettem a fejembe, hogy a sarkokat lekerekítve, egy szabálytalan formát rajzolok (mint egy kavics), így marad elegendő hely rajta annak, aminek készül, pl. lerakni rá egy pohár frissítő innivalót, egy tál gyümölcsöt vagy a könyvet, amit olvasok. 

Egy kézi fűrésszel vágtam le a megrajzolt részeket, a vágott éleket és a felületet pedig átcsiszoltam csiszolószivaccsal.

Alapos portalanítás után a felületet lenolajjal kentem át. Ez nagyon lassan szívódik be a fába, és a felszínen maradt felesleget érdemes ronggyal áttörölni.

A natúr fenyődeszkának egy kicsit élénkebb, sárgás színe lesz, de talán emlékeztek, hogy korábban a kerti ösvénynek (ITT) és a faragott gombának (ITT) milyen szép barnás-narancsos színt adott a lenolaj.

Nos, amíg a lenolajos asztallap pihent, addig elkészítettem a lábak rögzítését. Ehhez levágtam 3 db szeletet szintén nyírfa ágból. Ezeknek az átmérője kb. 5 cm, és kb. 5-6 mm vastagok. 

Ezekbe hajtottam bele picit ferdén a pozdorjacsavarokat (4.5×40) úgy, hogy a fejük tényleg süllyesztett legyen. Előfúrásra nem is kellett, hisz még puha volt a fa.

Ezután jött a következő izgalmas matematikai feladat, ezúttal a geometria témakörből. A szabálytalan alakú asztallap alján a lábak elhelyezéséhez egy szabályos háromszöget hívtam segítségül. Persze, lehet bármilyen más háromszög is, de én úgy voltam vele, hogy így biztosan minden láb egyenlő távolságra lesz egymástól, és talán ez lesz a legstabilabb verzió.   

Forgattam, jelöltem, végül az asztal szélétől kb. 3 cm távolságra rögzítettem a lábakat, egyenként 3 db pozdorjacsavarral (3×20 méretet használtam).

Nem mondom, azért kicsit izgultam, amikor megfordítottam, hogy tényleg stabilan áll-e. 

De még az egyenetlen talajon (és az aszálytól kiégett fűcsomókon) sem billegett, nyugodtan rá mertem tenni a limonádét, és egy tál gyümölcsöt, amiből a a füge és a szilva saját termés. 

Persze, idővel az asztallap majd szürkülni fog, hiszen nem fogom ki-be pakolászni, ez kifejezetten a kertbe és erre a helyre készült. Ha majd egyszer teljesen elöregszik, akkor készítek másikat, mert egyébként sokkal többet agyaltam rajta, mint amennyi idő volt elkészíteni. 

Franci minőségellenőr feladatait ezentúl utódja, Tündi látja el, aki az orra hegyéig sem lát, így valószínűleg vakon jóváhagy majd mindent.

Még mielőtt békésen hátradőltem volna a pihenőszékben, eszembe jutott, hogy naplemente előtt még gyorsan összedobok egy hangulatvilágítást is, amihez mindössze egy nyírfa ágra, egy befőttes üvegre, egy kampós csavarra és drótra volt szükség.

A kb. 1 méter hosszú ág végét sniccerrel kihegyeztem, és gumikalapáccsal ütöttem a földbe, hogy ne roncsoljam a tetejét. A kampós csavarhoz előfúrtam, hogy kézzel könnyen be tudjam hajtani a fába és végül egy drótot erősítettem a befőttes üveg nyakára, hogy fel tudjam akasztani.  

A bejegyzés támogatója: