Régóta fontolgattam, hogy a dobogót barnáról hófehérre festem, és ha már hengert ragadtam, a nappali többé része sem maradhatott ki a kozmetikázásból. Tapasztalatokkal és hasznos tippekkel teli poszt következik!

__CSC0507

Kezdjük az elején: az eredeti lakkozott felületű mozaikparketta három évvel ezelőtt lett először lefestve. Ennek a részleteit ITT olvashatjátok el.

__DSC3365_0

Sokan kérdeztétek azóta, hogy bírja a parketta, nem sárgult-e be a lakkozás, nem karcolódott-e a felület. Az étkező részen, ahol a padló rendeltetésszerűen volt használva (szék ki-be húzogatás, mászkálás) nagyon jó állapotban volt a mai napig, nem sárgult, nem volt különösebb baja.. A többi részen, ahol bútorokat tologattunk, barkács munkákat végeztünk, bringát szereltünk, festettünk, ott sajnos karcos lett, sőt, ahova mondjuk lecsöppent az oldószeres hobbylakk, ott szép sárga foltok is keletkeztek. De hát egy nappalit nem műhelynek kell használni, igaz?

Így tehát megérett a dolog egy újrafestésre! Mivel a dobogón is meg szerettem volna szüntetni a „deszkadizájnt”, így először ezzel kezdtem a munkát. Első lépésként a laminált padló fényes felületét finoman felcsiszoltam. Elég makacs volt a laminált (a nagy excenter csiszolóm meg éppen Apukámnál volt), így mire végigértem a felületen a kis deltacsiszolómmal, már a hajamat téptem. De tudom, hogy a matt felületen sokkal jobban tapad az alapozó, így a végeredmény is tartósabb lesz.

__CSC0485

Az alapozáshoz szivacshengert és ezúttal is a jó öreg Otexet használtam. Két rétegben vittem fel, a rétegek közötti 24 órás száradási időt szigorúan betartva.

__CSC0489

A termék oldószeres, elég intenzív szagot áraszt, így mindenképpen nyitott ablaknál célszerű vele dolgozni, és ajánlott éjjel is szellőzni hagyni a szobát.

__CSC0487

Ezután jöhetett a fedő zománcfesték. Ehhez én Empire-t használtam – szintén két rétegben -, ami  eredetileg bútorfesték. DE! Tökéletesen működik a padlón is, mert egy nagyon strapabíró, tisztítható felületet képez, akár lakkozás nélkül is. Ebből egyébként csak selyemfényű változat kapható, viszont olyan színt kevertethettek ki belőle, amilyet csak szeretnétek. UPDATE: az Empire az oldószer miatt idővel sajnos megsárgul, így nyugodtan lehet vizesbázisú zománcot is használni, nekem a Poli-Farbe Cellkolor Aqua vált be. 

__CSC0501

Kifejezetten beltéri fa padlóhoz, parkettához, sőt betonhoz létezik a Tikkurilának nagyon jó terméke: a Betolux. Ezt bizonyos esetben lakkozott felületre is fel lehet vinni, a végeredmény pedig fényes felület lesz. Ancsánál már élőben is láttam, nagyon szép és bírja a napi szintű igénybevételt.

_20150530_132144

Itt valamennyire látható, hogy az alapozó mellett milyen a parketta állapota, ez mondjuk pont az étkező rész:

__CSC0513

Erre már csak egy réteg Otexet vittem fel, de a zománcból továbbra is kettőt. Ezúttal NEM lakkoztam. Igazából rájöttem, hogy felesleges. Tudnotok kell, hogy a padló festése egy átmeneti és viszonylag költséghatékony megoldás, és a végeredmény meg sem közelíti egy 15-20 évre szóló svédpadló minőségét. Ha megkopik, karcos lesz, én bizony megint átgurulok rajta egy réteg fedővel. A festett padlóra vigyázni kell, ugyanakkor ugyanúgy tisztán tartható, mint bármilyen más járófelület. Én porszívózni és felmosni szoktam, valamint a mozaik közök miatt egy évben 2-3 alkalommal körömkefével felsikálom.

__CSC0525

A szoba most még világosabb, finomabb, nőiesebb és bár még ráfér egy erős styling, már a mostani állapotában is odavagyok érte.

__CSC0523

Megmutatom az előző állapotot is, ami persze szép-szép, de azért…

CSC01961

…ebben a formában nekem elegánsabb:

__CSC0536

__CSC0540

__CSC0521

A szegőlécek, a fotel kárpitozása, a keretek megtöltése és még jópár dolog hátravan, de amilyen tempóban mostanában nyomom a dolgokat, ezek sem váratnak sokat magukra.

A nappaliban január óta történt változásokat itt tudjátok elolvasni:

Megújul a nappali

Nappali műszak

Az oroszlánrész kipipálva

__DSC0013