Gondolatok aszály idején

Hetek óta csak figyelem, ami a kontinensen, kishazánkban, és a kertben zajlik. A tartós csapadékhiány és a hőhullámok engem is megviselnek, fizikailag és lelkileg egyaránt, mégis, hiszek abban, hogy ez szemléletváltást fog eredményezni.

Rengeteg gondolat kavarog a fejemben, fogalmam sincs, hol is kezdjek bele a mondandómba. Mindaz, amit most leírok, az az én személyes, szubjektív nézőpontom, amiben benne van mindaz, amit gyerekkoromból hoztam, amilyen értékrend szerint élek, ahogyan viszonyulok a környezetemhez. Ne vegye senki magára, ha nem így érez, gondol, vagy cselekszik, nem szeretnék senkit megbántani. Lehet ez az írás csupán gondolatébresztő is, de örülnék, ha egy-egy említett példa, megoldás, nézet inspirációt adna a későbbiekben, és többször jutna eszünkbe, hogy amit a környezetünkkel teszünk az ránk is hatni fog.

Egy ideje látom és tapasztalom, hogy a világ rohamosan változik körülöttünk, egyik napról a másikra állhat a feje tetejére minden és ez a saját életemre is vonatkozik. Pár éve azt érzem, hogy minél rugalmasabban, nyitottabban állok a változásokhoz, annál könnyebb túlélni, talpon maradni, boldogulni, az új helyzetekben is megtalálni a jót és a szépet. Aki foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, amit megszokott, amit szeretett, amibe pénzt, energiát, időt tett, és nem képes ezeket a dolgokat elengedni, újragondolni, másképpen hozzáállni, az minden bizonnyal nehezebben éli meg ezt az időszakot is.

Én úgy vagyok vele, hogy amire nincs ráhatásom, nem tudok érte vagy ellene tenni, azt tudomásul veszem, és próbálok nem szorongani miatta, de, amiért tehetek, akár egyénileg, akár kis közösségekben, tehát valamilyen formában van ráhatásom, azért igenis mindent megteszek! Rendszeresen szemetet szedek, problémákat jelentek be illetékes szerveknél, az otthoni társasház ügyeivel foglalkozom, stb. Számomra fontos, hogy szebb, tisztább, élhetőbb környezet vegyen körül (nem feltétlen csak a mikrokörnyezetemre gondolok). És minden ezt segítő cselekvés (nem csak ha én csinálom) jó érzéssel tölt el…

Az, hogy az aszály és a forróság hatására milyen állapotban van a természet azt a közvetlen környezetemben is tapasztalom, hisz itt van a kertem, és körülöttem az erdő. A 2022-es aszályban is láttam, hogy egyes fák lassan száradnak el a csúcstól lefelé haladva, de a mostanihoz foghatót még én sem tapasztaltam. Az erdőben recsegve-ropogva dőlnek ki az idősebb példányok, a növények levelei megégnek, árnyékolás és locsolás nélkül csak bizonyos fajok bírják (leírom majd később, nálam mik az idei aszály abszolút győztesei).

De, ugorjunk vissza 2018-ra, amikor megvettem a faházat! Mert jómagam is egyfajta szemléletfejlődésen mentem keresztül (és vagyok/leszek benne míg élek), bár az én esetemben látványos fordulatokról talán nem beszélhetünk. Leírom, nem csak azért, mert tanulságos lehet, hanem, hogy lássátok az ívét is ennek az egésznek, és hogy mik hatottak rám – a mostani helyzetet nézve – jó irányba terelgetve engem.

2018 szeptemberében, amikor először jöttem fel az erdei úton a meglehetősen eldugott faházhoz, azon nyomban szerelembe estem. Hogy milyen út vezetett a faházhoz, azt ITT leírtam, érdemes elolvasni. Az erdei környezet, az örökzöldekkel teli kert elvarázsolt! Azon az őszön alig mertem a kerthez nyúlni, csak óvatosan húzkodtam össze az avart… Néhány kivételtől eltekintve, nem ismertem a kert növényeit, és mivel amúgy is a téli időszak következett hagytam pihenni a kertet és a témát is.

2019-ben már bátrabb voltam, egy csomó elszáradt növényt visszavágtam, képbe kerültem a főbb fákkal, cserjékkel. Lelkesen tologattam a kissé hepehupás ősgyepen a fűnyírót, mert tetszett a kert közepén a tágas, messziről homogénnek tűnő zöld felület, meg a fenyők, tuják, borókák.

Az előző tulajdonos által ültetett öreg rózsatövek körül gondosan gyomláltam, kapáltam, ügyeltem arra, hogy mindig tiszta legyen ebben az ágyásban a terep (értsd kilátszódjon a puszta föld). Remélem, ezen kicsit felhúztátok a szemöldökötöket. Anyukám hozott néhány növényt a kertjéből, ide-oda (főleg a kerítés mellé) elültettük, bár mondtam neki, hogy nagyon színes növényeket nem szeretnék. A bokrok alját is gondosan kitakarítottam a száraz ágaktól, levelektől, lehullott tobozoktól. Te jó ég, hány zsákkal hordtam le arra a részre, ahol a telek lejtése miatt egy meredekebb rész volt, így feltöltve azt. Ide húzkodtam be a száraz leveleket is, és a fűnyesedéket is ide dobtam, ekkor ugyanis még gyűjtöttem a levágott füvet.

Aztán megérkezett az életembe Franci, aki észrevétlenül formálta át a kerthez való hozzáállásomat is, pl. az imént említett fűnyírást, és hogy egyáltalán milyen számomra a szép fű. Ő ugyanis imádott a vadcsalánnal, százszorszépekkel, lóherékkel, pitypangokkal (szezontól függően épp mi) teli gyepben szaladgálni és pihenni is.

Én ezt csodálatosnak láttam, innentől már nem akartam zöld szőnyegnek tűnő steril gyep látványt… Egyre ritkábban vettem elő a fűnyírót, végleg leakasztottam róla a gyűjtőtartályt és beállítottam a vágókést a legmagasabb pozícióra… Pontosan azért, hogy a levágott fű, és benne a sok kis mag szóródjon csak szét, legyen még több vadvirágom a fűben, illetve, hogy legyen magasabb és puhább a fű, ami így kevésbé száradt ki csapadékmentes napokon.

Egy idő után adta magát, hogy azon a meredekebb helyen legyen a raklapokkal körbekerített komposztáló, ahová korábban a kerti és konyhai hulladékot dobáltam. Ezt 2020 nyarán meg is építettem, ITT írtam róla.

Nagyon sokat voltam a kertben, egyre több növényt ismertem meg közelebbről. Kialakultak a kertben a fő közlekedési útvonalak, ezeken ösvényt alakítottam ki pl. azokból a keramit lapokból, amikre véletlenül bukkantam a föld alatt. ITT írtam róla. Ugyanebben az évben lett kész az a lépcső is (ITT és ITT), amit a terasz fölött rogyadozó pergola lebontott, de még használható elemei alkotnak. Mai napig megvan, persze, már kopottabb és kezd a fa is korhadni… Ha majd itt az idő, újragondolom ezt is valamilyen költséghatékony DIY megoldással.

Aztán jöttek a kertész/tájépítész barátok, akik lelkesen vetették be magukat a kertbe! Ők a saját kertjükből hoznak mindig növényeket, magoncokat, csemetéket, szaporításokat, gyökeres példányokat, és ezeket közösen ültetjük el. Ez már hagyomány azóta is minden évben. Ilyenkor nagy az élet a kertben, hisz itt vannak velünk a kutyák is, bográcsozunk, beszélgetünk, a lelkesebbek elmennek kirándulni az erdőbe. Az elmúlt években rengeteget tanultam tőlük növények tekintetében, és ez azért is fontos számomra, mert ők is szeretettel és gondoskodóan állnak a környezetükhöz. Van egy kis chat csoportunk, ott rengeteg információ és növény cserél gazdát.

Ők kezdték forszírozni, hogy a rózsatövek helyett legyen inkább színes virágos ágyásom. Ez tehát nem egy megtervezett, jól átgondolt, hanem egy spontán ötletből kialakított ágyás. Ők a hozott növényekből beültettek néhányat, én pedig időről időre mindig bővítettem azt. Nem egy szezon alatt. Van benne olyan növény is, ami még a nagymamám kertjéből került ide, van, amit én magam szaporítottam, de van olyan is, amit csereberéltem, hiszen a kert kapcsán sok új ismerősöm, kertbarátom lett, akikkel ez már bevált szokás lett köztünk. Én nagyon ritkán vásárolok növényt. Remek kertészetek vannak csodás kínálattal, és néha egy-egy növényre én is elcsábulok (kb. 1-2 db/év), de mivel nálam nem cél, hogy rövid időn belül változatos növények vegyenek körül, hát inkább szaporítom, amim van, illetve csereberélek. A kertem növényeinek különlegessége, hogy emberi kapcsolatokat, találkozásokat is szimbolizálnak.

Ez nyilvánvalóan pénztárcabarát megoldás, de ennek is „ára” van: az idő és az ezzel járó türelem. Én viszont ezt nagyon szeretem. Hova sietnék, rohannék, szeretem ezt az utat, bárhova is vezet. Számomra a kert a feltöltődés, kikapcsolódás helyszíne (meg persze a kenyérkereső munkáé is), nem szeretnék beleszakadni sem anyagilag, sem fizikailag, sem mentálisan a fenntartásába. Sőt, sokkal inkább az mozgat, hogy együtt rezegjek a természet változásával, az évszakok ritmusával, és az ilyen extrém klíma krízisbe se pusztuljak bele semmilyen szempontból. Elfogadtam, hogy ez a helyzet.

Jó ideje nem tisztogatom ki a növények tövét, és az ágyásokat, sőt, azon vagyok, hogy ami a kertben keletkezik (avar, lemetszett szárak, vágott ágak, kiszáradt fák, stb.), az mind itt is maradjon a kertben. Mulcsolok folyamatosan, a száraz rönköket a kertben tartom (kiváló korhadéklakóknak, a lebomlással tápanyag lesz belőle), és van, amit dekorációnak használok fel, vagy éppen funkciót adok neki. Az öreg meggyfámat, amikor ki kellett vágni, akkor lett belőle kerti ösvény (ITT), hangulatlámpás (ITT) és egy láncfűrésszel faragott gomba (ITT).

Ami az időjárás, a kor, vagy valamilyen kórokozó, kártevő miatt nem bírja, azt nem fogom erőltetve itt tartani. Nem ragaszkodom kényszeresen semmihez, ami valamilyen okból menni akar. Először általában kivágom a beteg, száraz részeket, aztán várom mi lesz…Heteket, hónapokat, éveket. Van, olyan hamisciprusom, ami ezzel a módszerrel még mindig életben van, és ugyanez igaz a ház mögötti oszlopos tujáimra is, amit már pár éve én magam is elsirattam, amikor nagyon sok barna részt vágtam ki. Aztán most meg élnek és virulnak, még ebben a rettenet aszályban is. Ha valamin ez a visszavágás sem segít, akkor holt fa lesz belőle, de valamilyen formában a kertben marad. Soha, semmilyen növényt vagy annak maradékát nem viszem ki a kertből.

Nem használok műtrágyát, vegyszeres permetet, a bio változatokat is ritkán. Készítek viszont minden évben csalánlevet, ami szerintem az egyik legjobb természetes tápoldat, számos pozitív hatása van a növényekre. Nincs öntözőrendszerem (nem is lesz), csak egy slagom és két locsolókannám. Van viszont esővízgyűjtő tartályom (ITT és ITT írtam róla), amiből jó darabig akkor is tudok locsolni, ha nincs csapadék. A háztartásban keletkező szürke vizet gyűjtöm és folyamatosan juttatom ki a kertbe.

Pár évig volt medencém, de több okból is felszámoltam, és egyáltalán nem hiányzik. Ha csak egy szempontot kellene most kiemelnem: az a víz, amit a medence feltöltésére használtam, az most megmarad ivóvíznek, illetve a növények számára. ITT írtam róla.

Tavaly építettem egy mini tavat habarcs ládából (ITT olvashattok róla), ezt idén 90 literesre bővítettem. Öröm nézni, ahogy a gyíkok, madarak, rovarok jönnek inni belőle. Ez a párezer Ft-os megoldás rengeteg kis élőlényt vonz, pláne most, amikor a közeli patakban sincs víz…

Emellett a kert különböző pontjain mindenféle itatók vannak kitéve, amiket minden nap feltöltök friss vízzel (ha kell, többször is) és hát láthattátok, hogy az őzek is rátaláltak az itató vödörre.

A faház körüli állatokról viszont később fogok írni egy posztot, ami csak róluk szól majd, mert ilyen közelről még sosem volt alkalmam találkozni velük. Valószínűleg a szomjúság is hozta őket ilyen közel…

Visszatérve a kertre: nem használok geotextilt (eleve amennyire csak tudom kerülöm a műanyagot a kertben), mert rendkívül károsnak tartom a talajéletet illetően. Minden kis élőlény kipusztul alatta, és pár év múlva ugyanúgy belenő, vagy átnő rajta a gyökérzet, amit hivatott lenne visszaszorítani. Személy szerint betiltanám a kertekben, ahogyan a vegyszereket és a műfüvet is. Ne romboljuk már a természetes ökoszisztémát magunk körül, aminek egyébként mi is a részesei vagyunk…

Nálam sok a vakondtúrás, régebben ez zavart, még vakond űző golyócskákat is dugdostam a túrásokba. Aztán utánajártam, hogy miért is van ennyi vakond nálam…. Azt jelenti, hogy a talaj tele van táplálékkal (pl. gilisztákkal), van benne élet, és nálam ez fő szempont lett. Az ilyen túrásokat általában szétterítem gereblyével, illetve szoktam begyűjteni is, ami a saját komposztommal összekeverve remek ültetőföld.

Szeretem, hogy a kertem természetes, és annyira jó érzés megtapasztalni, ahogy zsizseg benne élet! És akkor elérkeztünk az idei aszályhoz. Nálam is ki van égve az ősgyep, kókadozik minden, számos növényem levele megégett. De közben megfigyeltem, melyek azok a növények, amik még így is rendkívül jól bírják:

• Tiszafa
• Keleti tuja
• Terülő boróka
• Borostyán
• Galagonya
• Eperfa
• Téli jázmin
• Kékszakáll
• Macskamenta
• Tarackoló kékgyökér
• Árnyékliliomok
• Varjúhájfélék

Idén kétszer vettem elő a fűnyírót (az évi kb. 7-8 helyett), egyszer áprilisban a szezon nyitáskor, egyszer pedig a Vágásmentes Május végén. Az aszályban pihen a fűnyíró… A teljesen kiégett fűben sétálgatva aprócska kis tiszafa és galagonya magoncokra bukkantam, volt, ami jó helyen nőtt, szóval megjelöltem, a többit kiszedtem, és felnevelem őket egy későbbi ültetéshez. A keleti tuják alatt rengeteg kis tuja bébit fedeztem fel, úgyhogy indítom a következő bölcsis csoportot, mert az előzőek már az ovit is kinőtték és szeptembertől iskolások lesznek. Tudom-tudom, a „tuja” egyre veszít a népszerűségéből, hisz nem bírja ezt a klímát, és betegségekre is hajlamos, de ez függ a fajtájától, és hogy hol, milyen környezetben van. Nálam az agyagos talajon, az erdő ölelésében imád lenni! Ezen a fotón középen van, hatalmas, bal oldalon pedig az említett megcsonkolt, visszavágott hamisciprus, ami még mindig élni akar… Most is vannak benne elszáradó részek, a következő fotón látszódni fog, illetve a nyitófotón is szerepel. És ha visszatekertek a nyitófotóhoz, apró kulisszatitok: az a pamutvásznas napozószék azért van ott már hetek óta, mert egy nyár elején ültetett törpe loncot árnyékolok vele. Egyébként működik, és ez a megoldás még szemrevaló is.

Nagyon várom az őszi, enyhébb, és remélhetőleg csapadékosabb időszakot, amikor egy kicsit magához tér a természet, és el lehet ültetni a szaporított növényeim egy részét. A kicsiket, gyengéket még átteleltetem és majd jövőre kerülnek sorra. Nem igazán szeretnék új ágyásokat kialakítani, inkább a meglévőket dúsítanám, vagy bővíteném adott irányokba, lecsípve a füves területből.

Ez a mostani helyzet arra is rávilágított, hogy még ennél is több árnyékot adó fára van szükség. Nem kell még ennyi füves terület sem, szóval a jövőben is folytatom a fák ültetését, a füves terület csökkentését, szeretném, ha a kertemnek nem csak az alsó és oldalsó része lenne erdős… Ültetek majd örökzöldet és lombhullatót is. Az elfáradt, kidőlt fákból, letörött gallyakból pedig építgetem tovább a holt sövényemet, amiről ITT írtam.

Amit most én látok a kertben, az szomorú, nagyon rosszul esik, de nem személyes veszteségként élem meg. Sokkal inkább egy kemény leckének érzem, amiből rengeteget tanultam/tanulok, és még inkább megerősít abban, hogy az, ahogy én egy ideje a kertemhez viszonyulok, az számomra nem csak egy remek túlélési stratégia a klímaváltozásban, hanem lehetőséget is ad arra, hogy a természetet és annak élőlényeit közelebbről megismerjem és meglássam benne a szép dolgokat. Mint pl. az élni akaró magoncokat, ugyebár. Szeretném a kertem élővilágát továbbra is úgy támogatni, hogy közben nem teszek kárt benne és magamban sem.

Nehezebb időkben is szabad, lehet, sőt érdemes jókat beszélgetni, elmerülni egy könyvben, borozni este a teraszon, csillagokat nézni, finomat főzni, stb. Folytassátok ti a sort! Remélem, tudjátok, hogy a természet idővel (velünk, vagy nélkülünk) valamilyen formában meg fog újulni. Segítsük ezt a folyamatot úgy, hogy lehetőségeinkhez mérten mi is alkalmazkodunk a klímaváltozáshoz, és akkor a részesei maradhatunk mindannak, amilyen természeti szépségekkel a Föld megajándékozott minket.

Most pedig kimegyek egy sétára az erdőbe Tündérkével, mert éjszaka végre esett az eső, és nagyon friss most a reggeli levegő!