A faház kertjében több madáretetőt is kihelyeztem már az elmúlt évek során. Mindben benne van egy kicsit a saját kezem munkája, de egyik sem olyan, amit teljes mértékben én magam raktam volna össze. Ezért elhatároztam, hogy készítek egyet maradék faanyagokból, illetve kertben lemetszett ágakból.

Ez a kettő már rögtön az első télen kint volt a kertben, és azóta is jó szolgálatot tesznek, bár már nem egymás mellett lógnak.

A kert végében található öreg meggyfa megmaradt törzsén pedig ez a tágas etető díszeleg:

Tavasszal készítettem egy helyes kis rovarhotelt (ITT írtam róla), ahol az volt a koncepcióm, hogy csakis a ház körül (pincében és kertben) fellelhető alapanyagokból rakom össze.

A mostani madáretető esetén sem tértem el ettől, számomra sokkal izgalmasabb „lehulló”, meglévő alapanyagokból építkezni, mint megvenni a hozzávalókat. 

Az elkészítés során alapvetően három dolgot tartottam szem előtt. Az egyik, hogy a madáretetőnek legyen teteje, hogy a benne lévő magvakat ne érje csapadék. Ha már a magvakat említem, jöhet is a második szempont, miszerint a magvaknak egy „tálcás” alsó rész kell. Azaz úgy kell kialakítani az etetőt, hogy fel lehessen tölteni, tehát kell majd oldalsó perem. És végül pedig, hogy elég komfortos legyen, azaz ne legyen se kicsi, se túl nagy, és a madarak kényelmesen meg tudjanak rajta kapaszkodni. 

Ennek megfelelően az alábbi alapanyagokat gyűjtöttem össze:

Fenyődeszkák és lécek, levágott faágak a kertből (egészen pontosan boróka ágak), valamint maradék bambusznád… 

Az ágak darabolásához a STIHL GTA 26 akkus ágvágómat használtam, ami a kerti munkák során nagy segítség volt az egész idei szezonban, tényleg szuper kis masina.

A boróka ágak egyik végén a szokásos kör keresztmetszetet vágtam (ez csatlakozik az alaphoz), a másik végén viszont 45 fokos gérvágás készült (erre fekszik fel majd a tető).

Mivel a boróka ágai kicsit görbültek, ezért próbáltam úgy kialakítani ezt a ferde vágást, hogy a vízszinteshez képest legyen meg a 45 fok. A szemmértékemre hagyatkoztam, és bíztam abban, hogy szépen felfekszik majd rá a tető. A végeket egyébként egy 120-as csiszolópapírral teljesen simára csiszoltam. 

Az alap egy 15×20 cm-es fenyődeszka, ami még az évekkel ezelőtt készített sünlakból maradt meg. Az ágakon és a deszka négy sarkán előfúrtam a lyukakat, majd ebbe ment egy-egy hosszú csavar alátéttel, hogy ne repedjen szét a fa. 

Ezzel az alap már majdnem el is készült, már csak a perem hiányzott.

Kézi fűrésszel levágtam a méretben passzoló darabokat, és ezeket egyszerűen felszögeltem az alap oldalára. Ezen a ponton el is morfondíroztam, ha netán mégsem passzolna a tető, akkor hagyom az egész projektet és lesz belőle lerakóasztal… Haha, csak viccelek. 

Szóval egy finom kávé után belefogtam a tetőszerkezet elkészítésébe. Egy-egy vékonyabb rétegelt lemezzel mindez egyszerű is lett volna, de az nem volt a pince készletében, így hát lécekből dolgoztam.

Ezen a fotón jól látszik az összeállítás. Vékony, hosszú csavarok rögzítik stabilan a „tetősíkokat” a gerincre fektetett sarokléchez. Itt egyébként ajánlom a faragasztó használatát (és akkor még a csavarok is kimaradhattak volna). Az enyém sajnos kifogyott, amit csak akkor realizáltam, amikor a tetőt elkezdtem összerakni…

Faragasztó híján viszont a csavarok helyét valamiképpen el szerettem volna fedni, ehhez pedig raffiát tekertem körbe néhányszor a gerincen.

Utolsó lépésként pedig a bambusznádat vágtam méretre, és ezeket ragasztottam fel ragasztópisztollyal a tetőre és a madáretető három oldalára. Ezt egyébként vékony gallyakkal is meg lehet csinálni, hisz tökéletes tetődíszítő elemek a kertből. Persze, itt is jól jött volna a már említett faragasztó, de nem bosszankodtam ezen, inkább azon voltam, hogy mielőbb készen legyek, mielőtt rámsötétedik. Még nem szoktam meg, hogy rövidülnek a nappalok és már nem lehet este 9-ig kint ügyködni. Viszont nem szeretek munkát félbehagyni, vagy másnapra tolni, ezért itt már nagyon járt a kezem.

Utolsó lépésként egy-egy szemes csavart rögzítettem az immár elkészült madáretető gerincére, és rohantam is vele a fenyőhöz, amin már ott várta a kampó, amire felakaszthatom.

Beleöntöttem a magkeveréket, és nagyon kíváncsi voltam, mikor veszik észre a madárkák, hogy új  franchise étterem nyílt a kertben.

Másnap, ahogyan elkezdtek előtűnni az első napsugarak, azt figyeltem, mikor jönnek a szemfüles tesztelők. De az első nap, ebben az etetőben még nem volt mozgás. Megjegyezném, hogy természetesen a többi etetőt is feltöltöttem, és azokat rögtön meg is rohamozták, ezt még nem fedezték fel…

Türelmesen vártunk Francival, mondanám, hogy le sem vettük a szemünket a madáretetőről, de hát ő már az orra hegyéig is alig lát, nemhogy távolabb.

Végül következő nap megérkeztek a csuszkák. Hárman figyelgették az új etetőt, rárepültek a tetejére, kapaszkodtak az oldalán és a szélén is. Próbáltam videóra venni és fotón is rögzíteni, itt talán látszik, ahogyan az egyik épp a jobb oldalsó bejáratnál kapaszkodik és szemezget a magvakból.

Nos, majd kiderül, hogy ez a saját kezűleg barkácsolt madáretető mennyire állja ki az idő próbáját, ha csak pár évig kitart, már akkor is megérte molyolni vele. Abban is biztos vagyok, hogy még fogok madáretetőt készíteni, valamilyen más típust, hiszen még rengeteg lehulló faanyagom van, és a kert is megajándékoz olyan alapanyagokkal, amiket egy-egy ilyen munkához szívesen használok fel. 

A bejegyzés támogatója: