Életmód

Közösségi „komposzt forgatás”

Eredetileg nem terveztem erről az eseményről bejegyzést írni, de mivel a vártnál nagyobb sikere volt a dolognak a valóságban, majd néhány fotót megosztva a facebookon is, ezért arra gondoltam, hogy mégiscsak érdemes róla a blogon említést tenni, maradjon nyoma itt is. Jöjjön hát a mi kis társasházi komposzt forgató sztorink!

Tovább...

Ajándék kertből kertbe

Egy jó ideje a legtöbb dologra úgy tekintek, mint egy lehetőségre, amit a környezetért tehetek. Amivel óvhatom, védhetem azt. Ilyen az otthonom, a gardróbom, a tárgyak, amikkel körülveszem magamat, valamint azok a tevékenységek, amiket a munkám, a pihenésem vagy a kikapcsolódásom során végzek. És ide sorolom az ajándékozást is…

Tovább...

„1 évig nem veszek új…” kihívás

Mielőtt belemennék a részletekbe, ez egy olyan kihívás számomra, ami akkor fogalmazódott meg bennem, amikor már 1 hónapja nem vettem semmilyen ruhaneműt, cipőt, táskát magamnak… Pont ez adta a motivációt is, ha már így alakult, akkor mellécsapok még 11 hónapot, hogy meglegyen az egy év!

Tovább...

Megint havazott a faháznál

Két hónapja kezdtem el írni ezt a posztot, aztán félkész állapotban pont úgy felkerült a „várhat ez még” dolgok mellé a polcra, mint oly sok minden az elmúlt hónapokban. Na de, most leporolom, mert lassan kitavaszodik, és akkor már kár lenne örülni a szép havas környezetnek. 

Tovább...

Tavaszi, nyári elmaradások

Az a helyzet, hogy mostanában minden dolog, ami a laptophoz, telefonhoz, internethez, egyszóval az online léthez kapcsolódik, az valahogy érdektelen lett számomra. Nem kiégésről van szó, egyszerűen beszippantott a valóságom, a mindennapok öröme, amiben sokkal jobb csak benne lenni, mintsem folyamatosan posztolni róla az összes felületen…

Tovább...

Kuka kincsek

Rögtön azzal kezdeném, hogy nem, nem szoktam kukákból kiszedni és hazahozni dolgokat. Viszont az utóbbi időben a kukák mellől olyan cuccokat szedtem össze, hogy mostanra egy szép kis válogatást tudok Nektek mutatni belőlük.

Tovább...

Remete üzemmód

Egész januárban próbálkoztam azzal, hogy megírjak egy évindító posztot, de egyszerűen nem jött össze. Sokszor ültem a laptop elé, félbehagyott és átírt bejegyzések is születtek, mostanra viszont realizáltam magamban, hogy kétség kívül remete üzemmódra váltottam…

Tovább...

2020…

Szándékosan nem írok most semmit az évszám mögé, mert mint mindenkinek, ez az év nekem is másmilyen volt, mint ahogyan azt 2019 végén elképzeltem. Sok tekintetben életem egyik legjobb évét zárom, de azok a szomorú események, amik a környezetemben és egyáltalán a világban történtek, kétség kívül rányomják a bélyeget az érzéseimre. 

Tovább...

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

x  Hatékony védelem WordPress számára, a Shield Security-tól
Ez a webhely
Shield Security által védett →