Életmód

Billenj át! 2020

A zero waste jegyében egy kampányra szeretném felhívni a figyelmeteket, ami egész júniusban tart. Még nem késő csatlakozni a környezet védelmét hangsúlyozó törekvéshez, és bizonyos dolgokban átbillenni a zöldebb oldalra. Május végén keresett meg Nusi, a Shamo bags nevű zöld márka tervezője, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében én is csatlakozzak ahhoz a kezdeményezéshez, amiben közösen teszünk a „ZÖLDFORDULATÉRT„. Arra kért, hogy személyes történeten keresztül osszam meg Veletek a környezettudatos változtatásokat, és vigyem hírét a kampánynak, ezzel inspirálva, ösztönözve még több embert, hogy egy olyan útra lépjen, ami egyértelműen közös érdekünket szolgálja. Talán emlékeztek, hogy Tóth Andi felkérésére februrában részt vettem a Dobd ki a szemetest! 2020 kihívásban, aminek céljairól ITT írtam Nektek. A kihívás végén pedig az eredményeket is értékeltem ITT.   Ennek hatására természetesen a faháznál is elindultam ebbe az irányba. Nem minden területen (mert pl. a csomagolásmentes élelmiszerek vásárlása itt gyakorlatilag kivitelezhetetlen), de a PET palackoknak itt is búcsút intettem, és a mosókonyhában teljes mértékben a zöld útra tértem. Már nem veszek műanyag flakonos mosószert, és öblítőt sem, helyette papírcsomagolásban kapható mosószódát használok. Költségkímélő és környezetbarát megoldás. Öblítésre víz+ecet+mosóparfüm kombót vetek be, itt az erdő mellett a szellő és a napsütés segítségével fél óra alatt megszáradnak

Tovább...

A kihívás vége

A mai napon, egészen pontosan éjfékor véget ér a Dobd ki a szemetest! 2020 kihívásom. Úgyhogy, ideje összegezni az elmúlt bő négy hét tapasztalatait, eredményeit, sikereit, és kudarcait.

Tovább...

Dobd ki a szemetest! 2020

Február 6-án Tóth Andi felkérésére belekezdtem egy új kihívásba, amivel egyrészről a saját háztartásomban keletkező hulladékok mennyiségét szeretném csökkenteni, másrészről bízom abban, hogy ezzel Titeket is inspirállak, ugyanúgy, mint az otthonszépítés területén. 

Tovább...

Társasozunk?

Óóó, ha tudnátok, hányszor hangzott el ez a kérdés az elmúlt két hétben! És nem is telt egy úgy nap, hogy ne játszottunk volna kisebb-nagyobb társaságban, vagy kettesben.

Tovább...

Kutyabarát hely

Mióta Franciska a mindennapjaim része lett, úgy szervezem a programokat, hogy minél több időt legyek vele. Ugyan nyugodtan magára lehet hagyni pár órára a lakásban, de ha megoldható, akkor inkább viszem magammal, ahova csak tudom…

Tovább...

Franciska

Teljesen váratlanul hozta az élet úgy, hogy lett egy kutyusom. Három héttel ezelőtt egyik napról a másikra örökbe fogadtam egy 11 éves foxit. Franciskát.

Tovább...

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

x  Hatékony védelem WordPress számára, a Shield Security-tól
Ez a webhely
Shield Security által védett →