Nem számítottam rá, hogy novemberben leesik a hó, de ennél jobbkor nem is jöhetett volna. Hétvégére ugyanis be volt tervezve a faházas kiruccanás Francival, de így még nagyobb élmény volt, pláne, hogy nemcsak a fehér hótakaróban lehetett gyönyörködni, de egy kis novemberi napsütésben is volt részünk, csodás meleg fényekkel.

Péntek reggel a hegyen lakó barátnőm (privát meterológusom is egyben) küldött fotót a saját kertjükről, mintha egy jó nagy adag fehér porcukorral hintették volna meg, vastagon állt mindenen a hó. Amikor ilyen nagy mennyiség esik le, az napokig megmarad, szóval úgy voltam vele, hogy ráérek szombaton menni, addigra az utakat is letakarítják…

Kicsit persze ilyenkor mindig aggódom, hogy fel tudok-e csapatni a meredek hegyi úton, de hát ‘nagy gáz, kis szerencse’ elv alapján ezzel most sem volt gond. Viccelek ám, tök szépen és biztonságban feljutottam a nyuszimotorral a faházhoz. Azt hiszem, nálam jobban csak Franci imád itt lenni.

Ugyan szombatra a hó egy része elolvadt, de azért még így is szép volt a látvány. Mármint összeségében, és néhány részlet is, azonban a hó súlya alatt, és az elmúlt napok szeles időjárása miatt sajnos némi kár is keletkezett. Ilyenkor rengeteg a letörött száraz ág (főleg a kert alsó, erdős részén), illetve most először a rozmaring sövényem is teljesen elfeküdve hevert a földön.

A korábban szépen megnyírt borókám teljesen megtépázva, össze-vissza töredezve hasalt el. Nem fotóztam le, inkább fogtam a fűrészt és az ágvágót, és amit csak lehetett kármentesítettem. A havat pedig igyekeztem a legtöbb növényről lerázni, kötöztem, karóztam.

Az áprilisban ültetett ezüst juhar még mindig nem dobta le a leveleit, aranyló sárgán ragyogott a napsütésben a kert közepén.

A teraszon, a lépcsőkön, és a ház körüli járdán lévő havat gondosan letakarítottam, hólapát híján az egyetlen lapáttal, ami a faháznál fellelhető.

Ahh, mennyire hiányzik nekem ez a mindennapi fizikai munka, annyira jólesett, hogy közben végig azon járt az agyam, bárcsak több járda lenne, amiről lapátolhatnék…

Franci közben folyton körülöttem lebzselt, bár befűtöttem neki a faházban, esze ágában sem volt bent a kanapén aludni.

Nem fotóztam körbe a kertet, mert a sok teendő között arra nem jutott idő, illetve, amikor jutott volna, akkor inkább forró teát szörcsölgettem, és Francival játszottam a hóban.

A kert ugyan pihen, téli álmot alszik, de ez nem jelenti azt, hogy hetekre, hónapokra magára hagynám. Nem-nem, jövök rendszeresen, gondját viselem, meg hát léleksimogatásnak sem utolsó, egészen más itt eltölteni egy napot, mint az otthoni ritmusban. 

A terasz letakarítása után berendeztem itt egy helyes kis részt némi természetes dekorációval, de erről a következő posztban fogok nektek írni, amire már nem is kell sokat várni.