Április első napjaiban hívtam a vizes emberemet és megnyitottuk a vizet. Mégiscsak csak jó egy szakival csinálni mindezt, ha bármi lenne a csövekkel, egyből meg is tudja szerelni, haha. Szerencsére szépen feltöltött a rendszer, sehol nem volt szivárgás, csőrepedés, vagy bármi váratlan esemény…

Aztán pár napra rá jött egy kis hajnali fagy, -2 °C, de mivel erre – az előrejelzéseket figyelve – számítottam, így a kerti csapokat alaposan körbetekertem szivaccsal, törölközővel, zsákvászonnal. Úgy bebugyoláltam őket, hogy szerintem még melegük is volt. Egy szó mint száz, ez sem okozott gondot, még egy kis jégdugócska sem lett a rendszerben. 

A kiköltözés ilyenkor mindig egy többkörös menet, minden alkalommal viszek valamit. Először csak alap holmikat, amik az első kényelmes, komfortos kintalvásokhoz szükségesek: ágyneműk, törölközők, tisztálkodáshoz szükséges dolgok, ruhák. Bár mindenből van készleten a téli időszakban is, de ilyenkor kezdem újból feltölteni úgy rendesen a háztartást. 

Aztán viszem a szobanövényeket, és az élelmiszereket, amik már nem csak 1-1 napra elegendőek, és ezzel együtt a hűtőt is üzembe helyezem. Az április nagyjából ezzel telik, meg persze takarítással: pókhálók, elhullott állatkák, egérkakik (mert idén megint volt egy kisegér szállóvendégem, de nem bánom, remélem, jól érezte magát itt és nem fázott).

Közben persze az idei szezon első DIY munkáit is csináltam (ITT és ITT olvasható a blogon), ezekről posztolgattam a közösségi oldalakon is. 

Ahogy telnek az évek a faház a maga puritán és egyszerű berendezésében úgy lesz egyre komfortosabb, de tény, hogy sok logisztikát és fejbentartást igényel, hogy minden a helyén legyen, amikor éppen nyúlnék érte a mindennapokban, vagy a munkám során. 

Franci lassan 17 éves lesz, és bár már rohangálni nem tud a kertben, de kíváncsian szaglászik és botorkál fel s alá, vagy csak fekszik a fűben.

Viszont nem mindig tud már fekvésből könnyen felállni, szóval a fél szememet folyton rajta tartom, ha bármi nyűgje lenne, ugrok segíteni neki. Ez persze ennél sokkal mélyebb és érzelmesebb sztori, de maradjunk annyiban, hogy meglehetősen átrendezi az életem minden percét, az éjszakákat is beleértve. Sokszor ezt bonyolult összeegyeztetni a kötelező teendőkkel, keveset alszom, azt is össze-vissza, ahogyan a napoknak sincs meg az a ritmusa, mint korábban. De, szeretettel és végtelen gondoskodással csinálom ezt mindaddig, amíg látom/érzem rajta az élni akarást.

Ami a kertet illeti: a sok csapadéknak köszönhetően cseppet sem túlzok, ha azt írom, hogy mesésen fest. Persze, én magam is teszek is érte, szorgalmasan metszegetek, gyomlálok, (át)ültetek. Nagyon sokat mászkálok a kertben, mindig foglalkozom valamelyik kis szegletével: van, hogy csak a megindult borostyán hajtásokat fűzögetem a bambusznád szálak közé, vagy kicsípek néhány száraz levelet innen-onnan, vagy csak szétterítem a gumicsizmámmal a vakond legfrissebb túrását… Mivel sok a túrás, vödörbe is szoktam gyűjteni, összekeverve komposzttal és virágfölddel tápanyagdús ültetőföldem van, most például ilyenekben nevelgetem a magról kelt gaurákat, amiket a térkövek közül szedegettem ki az eső után. 

Soha nem éreztem magamat ennyire közel a természethez, nagyon megnyugtatja a lelkemet minden tevékenység, amit a kertben végzek, még akkor is, ha órákon keresztül csak fát aprítok és talicskázok. A nap végén csak úgy dagadnak az erek a kézfejemen, ami egyrészről genetika, másfelől mindig arra emlékeztet, hogy a szorgalmas munkának mindig megvan a gyümölcse.

És nem az anyagiakra gondolok (mert persze, az is fontos), hanem amit visszakapok a kertemtől. A látványt, az érzést, és azt a sok-sok kis élőlényt, akik velem együtt élvezik a kertet.

A csiripelő madarakat, a virágról virágra szálló méhecskéket, szendereket, dongókat, a levegőben táncoló pillangókat, a fürge gyíkokat, a kis békákat, és még a nyesteket is ideveszem, akik az autómat használják csúszdának.

Egy csomó növénynek már tudom a viselkedését, hiszen szezonról szezonra figyeltem meg őket. Ahogy telnek az évek egyre bővülnek a hobbikertész ismereteim, és ez nekem bőven elég is, nem hiszem, hogy komolyabb képzésre adnám a fejemet (mármint iskolapadban), de persze soha ne mondd, hogy soha.

Sokszor az van bennem, hogy legszívesebben leraknám a telefont és csak csinálnám a kis dolgaimat hermetikusan elzárva magamat mindentől, ami most a nagyvilágban zajlik. De közben bennem van az is, hogy ha megmutatom ezeket a – szerintem – csodás apróságait a földi létnek, akkor talán mást is inspirálok, és más is kertészkedni kezd és ezzel jót tesz a környezetének és magának is.

Vagy dekorálni, barkácsolni lesz kedve a természetadta alapanyagokból, vagy éppen lehulló maradékokból. Ez mindig kavarog bennem, és sok dologról ezért nem is készül poszt, mert csak belevágok, és csak csinálom, teljesen belefeledkezve, miközben a telefonom töltőn pihen, vagy valahol, ahol éppen ott felejtettem, amikor kihúzgáltam néhány gyomot. 

Nagyon tartalmas és dolgos április van mögöttem, most pedig már itt van május, és már minden zöld, sorra nyílnak a szebbnél szebb virágok. Azt gondoltam, a május egy pihenősebb hónap lesz, de már most látom, hogy tele van a naptáram mindenféle teendővel, amiket a kertben szeretnék megcsinálni, meg persze olyanokkal, mint autót szervízbe leadni, Francit kutyakozmetikushoz és kezelésre vinni, az otthoni (újabb) beázást intézni, meg a társasház ilyen-olyan ügyeit, amivel ilyenkor egyáltalán nincs se kedvem, se kapacitásom foglalkozni, de valahogy mégis mindig belecsúszok, mert nem tudok csak úgy elmenni mellette.

Szóval tele van írva a naptáram, és bár a munkám rugalmas, azért folyamatosan optimalizálok agyban, hogyan tudom úgy megoldani a dolgokat, hogy ne ússzak el, de azt se érezzem, hogy csak rohangálok, mint egy mérgezett egér, és mostanában különösen figyelek arra, hogy az intézkedések mellett legyenek pihenős napok, TELJES NAPOK, nem csak lopott órácskák. Azért pedig különösen hálás vagyok a sorsnak, hogy Francival lehetek a nap 24 órájában.

Mivel a kimenős programokról egy ideje lemondtam, így könnyű azért kijelölni azokat a napokat, amikor pihenek. Ilyen ez a mai is, bár ezt a posztot egy korábbi pihenős napon kezdtem el pötyögni… Csak hát nem jutottam a végére, a képek lementésével, és feldolgozásával is sokszor hadilábon állok. 

Örülök, hogy május van, az egyik kedvenc hónapom az évben, ilyenkor kezd igazán feléledni a kert. Jövő héten ismét eljönnek a kis kertész/tájépítész barátok és együtt fogunk ültetni és bográcsozni, már nagyon várom!

Hamarosan pedig hozok nektek újabb DIY ötleteket a kertből, csak előbb még elolvasom ezt a csodás könyvet, amit ajánlás alapján rendeltem meg és teljesen magával ragadt: