Azt hiszem, utoljára oviban használtam ezt a remek, házi készítésű gyurmát. Felnőttként is legalább akkora öröm összegyúrni és formázgatni, nem is értem, hogy az elmúlt években miért nem próbálkoztam vele.

Decemberben, az ünnepekhez közeledve, nagyon szeretek valamilyen kézműves workshopra elmenni, és társaságban kikapcsolódni, alkotni, ajándékot készíteni. Ilyen volt pl. két éve az Apacuka kerámia workshop ITT, vagy tavaly a Baantal agyagozás ITT. Idén viszont az ilyen klassz programokat a vírushelyzet beárnyékolta, így itthon maradtam és magamnak tartottam kézműves foglalkozást. Minden évben szoktam mézeskalácsot ajándékozni, de ezeket eddig celofánba csomagoltam. Na ez az, ami többet nem fog előfordulni, hiszen van egy sokkal jobb megoldás, ami nem csak ízlésesebb megjelenést kölcsönöz az ajándéknak, de környezetbarát megoldás is. Nem terveztem, hogy ebből posztot is készítek (így telefonos és fényképezőgépes fotók lesznek vegyesen), de annyira tetszett Nektek Facebookon és Instán a munkafolyamat, hogy úgy gondoltam, érdemes összefűzni egy bejegyzésben az alkotás fázisait. 

Első lépésként kisütöttem egy adag mézeskalácsot. A recept évek óta ugyanaz, ITT találjátok. Idén viszont nem volt mézeskalács fűszerkeverékem, ezért picit több fahéj és gyömbér került bele, valamint apróra morzsolt szegfűszeg. 

A mézeskalácsok puhítására most nem volt idő, de nem is baj, mert ez a tészta sütés után is keksz szerű lesz és nem törik bele az ember foga, sőt idén a díszítést is kihagytam, és inkább egyből elkezdtem kiporciózni őket azokba az üvegekbe, amikben a POLCZ ételek érkeznek. Egész évben gyűjtöttem őket, egy részükből mécsestartó készült a barátnőimnek, a megmaradt üvegekbe pedig most a mézeskalácsok kerültek.

Mivel a fém kupakra rá van nyomva, hogy milyen étel volt benne, ezért valami esztétikus takarást kellett kiagyalnom, de lefújni nem akartam a kupakokat. Ekkor jött képbe a só-liszt gyurma. Egy kisebb adagot gyúrtam be 10 dkg lisztből, 10 dkg finomszemű sóból, 65 ml vízből, és 1 evőkanál olívaolajból. 

Ezt begyúrás után rögtön lehet is nyújtani. Én kb. 5 mm vastagra nyújtottam őket, és azzal a keksznyomdával szaggattam és mintáztam, amivel a linzereket is szoktam, ITT. 10 tallér, 1 medve forma és a maradékból egy mécsestartó szerűség jött ki, ez még szárad. 

Száradáshoz és egy kartondobozkába sorakoztattam őket és a radiátor közelébe kerültek. Így 1-2 nap kell nekik a kiszáradáshoz, de ha tömörebb a forma, ez akár 3 nap is lehet. Viszont így biztosan nem reped meg, bár több helyen olvastam, hogy alacsony hőfokon (kb. 75 °C -on a sütőben is szárítható néhány órán át). 

Miután kiszáradtak tetszőleges színűre lehet festeni. Temperát szoktak hozzá ajánlani, bár az nem vízálló, úgyhogy én inkább akrilt javasolnék, sőt a vízbázisú zománcfesték is működik rajta, csak az picit lassabban szárad. 

A festéshez érdemes szivacsecsetet használni, de mivel abból kifogytam, így egy domború végű szivacshengert használtam, és azzal pamacsoltam be a tallérokat, ez utána kimosható. Így kevésbé ment festék a benyomott apró részletekbe, mint pl. a szaggatott vonalba és a csillagba. 

Amikor ez megszáradt, kis ecsettel kifestettem a belső csillagokat fehérre. 

A kupakokra maradék textilből vágtam köröket, amiket a kupak pereméhez rögzítettem ragasztóval. Így a madzag tulajdonképpen már csak dísz, nem ez tartja ott az anyagot, és így a kupak le- és visszatekerhető madzaggal együtt.

A tallérokat ragasztópisztollyal rögzítettem fel. Egy üvegbe kb. 12 db mézeskalács fér kényelmesen. Én nagyon jól szórakoztam közben, minden napra jutott egy kis alkotnivaló, szóval ha még időben belefér, készítsétek el Ti is. 

Mivel karácsony előtt már nem tervezek több posztot írni, így én ezzel a kis kézműves bejegyzéssel kívánok Nektek Áldott, Békés, Szeretetben gazdag ünnepeket! Vigyázzatok magatokra és egymásra.