Ahh, hogy ez miért nem jutott előbb eszembe! A hűsítő ital, vagy egy jó kávé ezzel az egyszerű megoldással most már végre karnyújtásnyira van, és a félig vagy teljesen üres pohárral/csészével sem kell rögtön kikászálódni a függőágyból, mert van hova tenni!

A két nagy fenyőfa közé rögzített függőágy a legjobb kerti pihenőhely a nap bármely szakában, de ebben a tikkasztó hőségben különösen. Ráadásul kétszemélyes, így amikor csak lehet szívesen heverészünk benne ketten is. Ez már a negyedik szezonja, és remekül bírja a használatot. A rögzítésmódjáról korábban ITT írtam. Szemerkélő esőben kint hagyom, de igazán nagy eső esetén inkább leakasztom és beviszem a terasz fedett részére. 

Egy állandó lerakófelület azért már régóta hiányzott mellőle. A korábban idehozott asztalkát mindig cipelni a teraszról macera volt, és egyben kompromisszumos megoldás, mert azért kicsit kellett nyújtózkodni a dolgokért.

Ezt váltotta fel most a függőtálca! A megvalósításhoz egyszerű alapanyagokat használtam, ezeket mind korábban szereztem be, legtöbbet már használtam valamikor, szóval ezúttal is csak a pincéig kellett lecsoszognom papucsban. Beszerzőkörút kipipálva.

Magát a fonott tálcát még másfél évvel ezelőtt használtan vettem online (mint kiderült az eladó a szomszéd lépcsőházban lakik, haha). Egy darabig otthon volt a terasz dísze, majd a faháznál, ősz óta viszont a pincében várakozott jobb sorsára. Mivel párszor sikerült ezt is megáztatni, így az alja mostana (f)elgörbült, ez az alapanyag fotón is jól látszik. Ennek kompenzálására maradék léceket rögzítettem alulról csavarokkal a rétegelt lemezre, ügyelve arra, nehogy átfúrjam azt. 

Ezután következett a csiszolás a jól bevált és oly sokszor használt csiszolószivaccsal.

Portalanítás után a felületet három rétegben Poli-Farbe Boróka vizes bázisú DIÓ színű lazúrral kezeltem. Aki régóta olvas, az tudja, hogy ez a kedvenc árnyalatom, mindig ezt használom. 

A rétegek között egy medencés csobbanásnyi időt hagytam. Nem, nem felvágni szeretnék, egyszerűen sikerült a legmelegebb napot kiválasztanom ehhez a projekthez, és mivel az egészet a teraszon csináltam muszáj volt festés és fotózás közben néhányszor felfrissítenem magamat. Miután megszáradt az utolsó réteg lazúr, matt lakkal az egész felületet átfújtam (a fonott részeket is). Jobban ellenáll így a csapadéknak.

A rögzítéshez sisal kötelet használtam, ugyanazt, amit az előszobai cipőtartóhoz is, ITT. Fogtam 2 hosszabb szálat, ezeket kettéhajtva (tehát így már négy szál) egy csomóra kötöttem a vágott végen és ez került a tálca aljára. Négy oldalon eligazgattam és felvezettem a szálakat, majd egy-egy pötty ragasztóval rögzítettem őket a tálca alsó részének peremén. Hogy még biztosabb legyen a felfutó szálak helye, így egy darabig körbetekertem a tálca oldalán egy újabb szálat, majd több ponton ragasztópisztollyal rögzítettem ezt is. 

A legfelső, félbehajtott részre én egy karabinert tettem, de ez lehet egy sima kampó is. A lényeg, hogy ezzel tudom egyszerűen a helyére akasztani, ami nem más, mint egy erősebb ág, és egy kis darab kötél, ami mindig ezen az ágon lóg.

A pontos magasság beállításához még pár csomót azért kellett utólag is kötnöm felül. De végül tökéletesen összeállt a függőtálca:

Egy-egy pohár ital, egy jó könyv, telefon, napszemüveg simán elfér rajta, nem kell nyútozkodni sem érte. Nem pottyan le semmi, elég stbilan lóg a helyén, de azért kipróbáltam, ha véletlenül meglököm, akkor is csak ringatózik jobbra-balra a rajtuk lévő dolgokkal együtt.

Nemcsak praktikus kiegészítő lett, de stílusában is passzol a környezethez. Elképesztően hangulatos, alig bírtam kiválogatni a fotókat (nem is sikerült nagyon limitálni, ehh). 

Csepergő esőben nyugodtan kint hagyom ezt is, viszont nagyobb zuhé esetén már nem védik a fenyőágak, úgyhogy ezt is le fogom akasztani és addig a teraszon lógatom fel. Oh, látnátok, ahogy egy váratlan felhőszakadás miatt éjszaka a vaksötétben kirohangálok papucsban a dolgokért. Utána pont úgy nézek ki, mint aki beleesett a medencébe.

Remélem, hogy ez a függőtálca sok szezont bír majd, és ha idővel netán megkopik, meggyengül, megszürkül a kötél, akkor majd szépen kicserélem, vagy újragondolom, vagy ki tudja?  

Most pedig befekszem a függőágyba, elkortyolgatom a második adag kávémat, és kitalálom a következő DIY projekt részleteit.

A bejegyzés támogatója: