Tavasszal írtam egy posztot arról, hogy tulajdonképpen hol is kezdődött a kreatív pályafutásom, mi mindennek köszönhetem, hogy ma azt csinálom, amit igazán szeretek. A történetnek persze még koránt sincs vége…

Nagyon büszke vagyok arra, amit a gyerekkoromból magammal hozhattam, de azt hiszem az még nagyobb szó, hogy ezzel élni is tudtam/tudok. Viszonylag korán az önmegvalósítás útjára léptem, mert adott élethelyzetekben hamar felismertem azt, hogy miben vagyok vagy lehetek jó. Nehéz erről úgy írni, hogy ne tűnjek nagyképűnek, de én tényleg nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértem az Életemben.
Amikor 23 évesen egyetemistaként – önálló élet és felnőttéválás címén – elköltöztem a biztonságot nyújtó családi otthonból és befészkeltem magam ide a panelba, nem volt másom, csak egy kétajtós szekrényem, egy asztalom négy székkel és egy matracom. Tudtam, hogy valamiből el kell tartanom magam, és hiába voltam jó tanuló, azért az ösztöndíjam korántsem fedezte a rezsit és egyáltalán a létfenntartás költségeit. Ügyeskednem kellett a diploma megszerzéséig és az első munkahelyemig, így minden lehetőséget megragadtam, hogy a tanulás mellett pénzt is keressek: tanítottam, korrepetáltam, éjszakánként dekortárgyakat gyártottam (amiket aztán eladtam), és bár nagyon meg kellett húznom a nadrágszíjat, imádtam ezt az időszakot.
25 évesen már ott ültem az első munkahelyemen két mérnöki diplomával a zsebemben, tetszetős havi fizetéssel a bankszámlámon, de én mégsem voltam boldog. Azt éreztem, hogy nem jó helyen vagyok, nem azt csinálom, ami örömmel tölt el, gyakorlatilag megfulladok. Nem volt kérdés, váltani kellett. Hova, hogyan, miként, fogalmam sem volt, fejest ugrottam a semmibe. Két hónapon belül sikerült az összegyűjtött, otthoni referenciamunkáimmal dekoratőrként elhelyezkednem. Innentől sem volt minden fenékig tejfel, hosszú és rögös volt az út, de felfelé vezetett és nem hagytam magam eltéríteni. Elvégeztem a lakberendező képzést, majd sorban jöttek a TV-s szereplések, a magazinos megjelenések és egyre erősödött bennem a felismerés, hogy ideje teljes mértékben saját lábra állni.

Így hat évvel ezelőtt elindítottam a blogot és a saját cégemet, abban a reményben, hogy abból tudjak megélni, ami napi szinten boldoggá tesz majd. Ez sikerült (ojéééjeeewowowowyaaaay!!!). Aki követte az elmúlt évek munkáit a blogon és a facebookon, az tudja, hogy mennyi energiám van ezekben, ami nyilván rengeteg áldozatot is követelt, de úgy érzem megérte, mert most már a magam ura – és főnöke, haha – vagyok. Mostanra beigazolódott, hogy okos döntés volt feladni a mérnöki pályát és érdemes volt egy másik karrierutat választani.

Ez persze csak az én sikertörténetem, de mutatok Nektek egy másik példát, amiben a tehetségnek és a találékonyságnak ugyanúgy fontos, sorsfordító szerepe van:

Ezek után, ha tőlem megkérdeznék, hogy mit tartok a legnagyobb értékemnek, akkor azt mondanám, az öntudatosságomat.

Kíváncsi lennék, Ti mit tartotok a legnagyobb értéketeknek, sőt örömmel venném, ha megosztanátok velem a személyes sikersztoritokat! Legyen benne szó találékonyságról, tehetségről, megfelelő pillanatban meghozott döntésről, bármiről, ami pozitív irányba vitte az Életeteket.

A sikersztorikat írjátok meg bátran kommentben itt a poszt alatt február 10-ig! A legjobb öt történet írója a Bonux egy-egy ajándékcsomagjával lesz gazdagabb, mely tartalmaz egy flakon, 42 mosásra elegendő Bonux folyékony mosószert és egy illatos, 40 mosásra elegendő Bonux Magnolia mosóport.

És ez még csak a kezdet! A folytatást hamarosan megtudjátok, figyeljétek a blogot és a facebook oldalamat.