Még két év sem telt el, és én már megint egy wc-t újítok fel. Pontosabban ezúttal is csak kipofozom, mert alapvetően nincs vele nagy baj, de az esztétikum cseppet sincs meg benne…

Amióta ideköltöztem (ITT), nem sok változás történt a mellékhelyiségben. Rögtön egy bontással és strangcserével indult a dolog, majd a fal javítása után kapott a helyiség egy szép fehér festést.

A korábban feketére vízkövesedett wc csészét pedig módszeresen, hétről hétre oldottam le többnyire felhevített ecetes víz kombóval, sikeresen. Messziről még el is megy valahogy a kinézete, de közelről nézve botrányosak a részletek, úgyhogy most, hogy a wc tartálya is kezd rendetlenkedni, végre nekiállok és rendet vágok itt is.

Mint az utóbbi projektjeimnél, most is írtam egy tervet, mert így sokkal könnyebb átlátni a munkafolyamatok lépéseit, és összeállítani az ehhez szükséges alapanyagok listáját.

Nézzük tehát sorban. A csempének (ami tulajdonképpen járólap, ehh) nincs semmi baja, de ez a fajta szürke szín nem tetszik és igazából a forma sem, meg a felrakás magassága sem. Szóba jöhetne a bombázás, csakhogy van itt még egy strang rész, amit ha csere esetén bontani kell a házban, akkor azt bizony itt fogják kibontani…. Szóval áthidaló megoldásként ismét csempét fogok festeni, aztán majd ha egyszer szétverik a wc-t a csőcsere miatt, majd gondolkodom új burkolatban (ha egyáltalán még itt lakom).

Sajnos, a különböző illesztések sincsenek hézagmentesen, szépen megoldva, ezeket mindenképpen orvosolnom kell, nem bírom tovább, hogy minden reggel ezzel kezdődik a napom, haha.

Magát a wc csészét nem cserélem le, nincs hibája, nincs megrepedve, mondjuk van rajta egy makacs matrica, amit most már tényleg le fogok oldani hígítóval, de tényleg…

A szürke középkategóriás wc deszka helyett fehér lesz, finoman záródó, awww, mindig is vágytam egy lassan, hangtalanul záródó wc ülőkére.

A wc tartályt is lecserélem, sok vele mostanában a gond, egyszer már megszereltem, de jobbnak látom, ha újat veszek. Igazából ez nem nagy tétel, és pont ugyanilyet fogok venni a Praktikerben, mert akkor biztosan nem lesz gond a felhelyezéssel, vízre kötéssel.

Hiányzik pár polc is, amire pakolhatok ezt-azt. Nem kifejezetten szeretek wc papírokat látványosan felhalmozni (az előző lakásban is próbáltam felső, kevésbé szem előtt lévő polcra rakni), szóval nem pont erre gondolok, de vannak dolgok, amik praktikusak itt, pl. az illatosító, kis kosárba rejtett kellékek és azért némi dekoráció is elkél a jobb érzetért.

A csövek botrányosan néznek ki, foltosak, lepattogzott róluk a megsárgult festék, és jól látszik, hogy ezt már javítgatta valaki nem túl szépen… Sebaj, majd most szépen megcsinálom, ahogy azt kell. Mondjuk ezt a kis szivecske alakú kopást mondjuk eléggé megszerettem, haha, egészen Juditus.

És hogy a lista végére maradjon egy kis villanyszaki dolog is: a lámpaszerelést sem fogom megúszni.

A feladatok adottak, az alapanyokat beszereztem, úgyhogy kezdődhet a munka, amiről hamarosan beszámolok. Addig is nézzétek meg, hogyan dobtam fel az előző lakásomban ezt a helyiséget, ITT.

A bejegyzés támogatója: