Hónapok óta szemeztem már a konyha és a nappali között kibontott átjáró körüli foltos fallal, de most végre eljött az idő, hogy ezzel a projekttel is haladjak! Na, nem mintha most olyan sok időm (és energiám) lenne rá, de az ünnepi dekorációt semmiképpen nem akartam ezzel a látvánnyal lerontani…


Aki esetleg lemaradt volna, ITT olvashat magáról a falbontásról, és ITT a nappaliban már egyszer lezajlott festésről sok hasznos tudnivalóval. Azóta annyi változás történt már, hogy a konyhabútornak készítettem lábazatot (a kibontott konyhaelem oldallapjaiból), és a konyha barna frontjait is fehérre festettem, erről a könyvemben olvashattok, de természetesen később majd erről is lesz poszt.

Nézzük, mivel is álltam szemben pontosan:

A szélek le vannak élvédőzve, és durván beglettelve, mondtam ugyebár a szakiknak, hogy jó lesz így, majd én elsimítom egymagam valamikor. Nem gondoltam, hogy majd ennyi ideig húzom, de egyszerűen így jött ki a lépés. Na de, lássuk a kiindulási állapotot a másik oldalról is:

Vettem egy nagy levegőt, előkaptam az alapanyagokat, valamint a szükséges eszközöket, és nekiugrottam november utolsó hétvégéjén a feladatnak. Első lépésként áramtalanítottam, és leszereltem a konnektorokat, kapcsolókat, ezeket szépen el is mostam.

Ezután jöhetett a Poli-Farbe glettgipsz, ami a nálam lévő beltéri falfelület kiegyenlítéséhez megfelelő választás. Érdemes mindent az előírásnak megfelelően csinálni (falnedvesítés, glettanyag bekeverése, pihentetés, felhasználás), mert így biztosan nem fogunk hibázni.

Mivel a simító lapátomat az előző lakásom új tulajdonosára hagytam (fene a jótékony mindenemet), így helyette a legszélesebb spaklimat használtam, illetve a sarkoknál egy kisebbet. Kb. 2 kg glettanyag ment fel a falra.

Az apróbb lyukak eltüntetésére (pl. szög nyoma) a Poli-Farbe Platinum finomglettet használtam, ami előre be van keverve, így bármikor  rögtön lehet vele dolgozni.

A glettet bizonyos helyeken több rétegben vittem fel, mert olyan mértékű volt az egyenetlenség, hogy egy rétegben nem tudtam homogénre simítani. Közben néhány dalmata pötty is előkerült, amiket még a könyv fotózásnál próbáltam ki. Hol másutt, mint a konyhafal kellős közepén!

Délután jöhetett a sok porral járó csiszolás! Érdemes letakarni fóliával a dolgokat (bútorokat főleg!), mert a csiszolás során keletkező finom szemcséjű por nem csak lefelé száll ám!

Én egy közepes durvaságú csiszolókockát használtam, és azzal mentem végig mindkét oldalon. A helyzet az, hogy ezt a műveletet jobb természetes nappali fénynél végezni, mert a mesterséges világításnál nem biztos, hogy észrevesszük az apróbb egyenetlenségeket.

A csiszoláskor keletkező finom port véletlenül se porszívózzátok fel egyben, mert a normál masinát simán tönkreteszi ez az alattomos kis porhadsereg (vizes porszívóval nincs tapasztalatom).

Szóval előbb sepregetés, utána jöhet a porszívó, aztán a felmosás.

A nappali felé eső falrészt a már jól megszokott – és évek óta nagyon szeretett – Poli-Farbe Platinum árvalányhajjal (A10) festettem. Először azokat a részeket, amiket gletteltem, hisz ott hófehér volt az alap, és szerettem volna, ha szép, egységes homogén színt kapok, amikor telibe festem a falat. Ez másnap reggel meg is történt.

Ha már lendületben voltam, akkor a konyhai részt is legurítottam. Ehhez fehér Poli-Farbe Platinum matt latex festéket használtam, ami kifejezetten konyhákba és fürdőszobákba való, hisz ellenáll a nagy páratartalomnak, és könnyen tisztítható a különböző szennyeződésektől, mint pl. kifröccsenő kávé, bor, zsír, olaj, stb.

Ezzel ugyanúgy kell festeni, mint bármelyik más Platinum falfestékkel, talán egy picit lágyabb, de ugyanúgy elég volt egy kartont alá raknom, mert ez sem csepeg. Takarítás és rendrakás után vasárnap délután már így festett a dolog a nappali irányából:

És így, a konyha felől:

Ezzel persze még korán sincs letudva itt a feladatok sora! A kibontott átjárónak szeretnék majd csinálni egy szép fehér fa tokot, és egy konyha felől csukható tolóajtót. A konyhát teljes egészében ki fogom festeni aPoli-Farbe Platinum matt latex falfestékkel, és még hiányoznak a dekorációk is.

A nappaliban a padló fehérre festése lesz egy nagyobb feladat, és utána tudom majd csak a szegőléceket is felrakni. Szóval, van itt tennivaló bőven, csak győzzem elvégezni, Ti pedig kivárni!