Már régi ötlet az evőeszközök nyelének befestése, de gondoltam kipróbálom, hogy akrilfestékkel hogyan működik a dolog és hogy tartós-e a végeredmény. Egyszerű diy következik, stylinggal tuningolva!

__CSC0116_2

Az evőeszközöket először alaposan elmostam, hogy tökéletesen zsírmentesek legyenek. A nyelek tövét szigetelőszalaggal ragasztottam le, ekkor persze megint összetapiztam, úgyhogy ott áttöröltem újból mosószeres szivaccsal.

__CSC0008

Ezután alapozóval átpamacsoltam a felületet. Ilyenkor keletkezhetnek apró légbuborékok, de száradáskor eltűnnek. Az alapozó egyébként viszonylag gyorsan szárad, hajszárítót nem javaslom hozzá (majd a színezésnél sem), mert a nagyon meleg hőtől az alapozó réteg esetleg megrepedhet a fémen.

__CSC0014

Aztán következett az akrilfesték, amiből két réteg került fel. Itt a pamacsoló, ütögető mozdulatokat húzó mozdulatokkal fejeztem be, így a festék viszonylag szépen eloszlott a felületen.

__CSC0018

Na, ez eddig még nem vízálló… ezért kell rá oldószeres fényes lakkból egy vagy inkább két réteg, ami ugyan elég lassan szárad, de tényleg jól védi a nyelet. Azért az erős sikálást talán nem bírná ki, de már párszor elmostam a kanalat és eddig állja a próbát.

__CSC0020

A lakk száradásáig az evőeszközöket a komód fiókjának nyílásához tettem, így nagyjából vízszintesen tudtak száradni, ami azért előnyös, mert így a lakk biztosan nem csorog le…

__CSC0024

Az eredmény amúgy szép, de nem olyan tökéletesen sima, mintha sprayfestéket használtam volna, viszont akrilfestékből elég jó a színválaszték, sőt lehet keverni is, és ez a „limetta” fantázianévre hallgató árnyalat nekem nagyon bejött! Ehhez a színhez még hozzáálmondtam a hangulatot, és végül megszületett az A Mi Otthonunk magazinban oly régóta futó rovatom új koncepciója is.

__CSC0075

__CSC0079

__CSC0111

A tavalyi, Térnyerőkben szerepelt szobák bemutatása után, idén sokkal több kisebb dekoráció, diy ötlet, és styling fog szerepelni, és a tálalást is igyekszem még menőbbé varázsolni a fotóimmal.

__CSC0031

A mostani anyag stylingjában a magazin szerkesztője, Füzesi Zsuzsa segédkezett, elég jól összeszokott kis „csapat” vagyunk, nagyon flottul ment a dolog. A kiegészítők jó részét egyébként az ő konyhájából építettük az anyagba, de hamarosan még többet mutatok…folyt. köv.

__CSC0040__

__CSC0116_