Úgy érzem, hogy növények nélkül üres, lelketlen lenne az otthonom. Nekem valahogy szükségem van a természetre a négy fal között is, az élő, üde növényekre, amiket gondozhatok, szaporíthatok, megmenthetek, és amik jelenléte, látványa egyszerűen jó érzéssel tölt el nap mint nap. 

Én úgy nőttem fel, hogy a panel lakásunkban és később, a családi házunkban is növények vettek körül. A szobákban mindig volt valami növény, kicsi, nagy, a padlón, a polcon, vagy éppen az asztalon.

Ahh, mit nem adnék most ezért a két szép növényért (háttérben ott figyel egy fikusz):

Itt éppen beöltöztem, ez a magyarázat a csipkezokni + magassarkú párosításra, meg kicsit rendetlenség is van, ami – akár hiszitek, akár nem – kiskoromban jellemző volt rám…

De ezt most hagyjuk is, a lényeg az élő növények szeretete, aminek gyökere gyerekkorba nyúlik vissza, és a szüleimnek köszönhető, elsősorban anyukámnak, aki mindig gondoskodott arról, hogy az otthonunkban lehetőleg mindenhol díszelegjen növény, ahol van természetes fény is.

Az előző (és egyben első) lakásomban is volt pár növényem, bár korántsem olyan sok, mint a mostaniban.

Ebben a lakásban a fókusz éveken át azon volt, hogy valamiféle otthont faragjak belőle szerényebb anyagi ráfordítással, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással. Sok dolgot kipróbáltam a falakon, a padlón, a különféle felületeken, amikről itt a blogon is sokszor írtam, sőt egy bejegyzésben összefoglalva ITT is megnézhetitek a „panel dizájn” (haha) fontosabb mérföldköveit. Ha megfigyelitek a képeket, a legtöbb esetben mindig van rajtuk valamilyen növény is, de ezekben az időkben nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, mindössze természetes volt, hogy legyen a szobában növény.

Aztán, mikor a picike kis erkélyemet kipofoztam (ITT), na akkor kezdtem jobban rákattani a növényekre.

A függőpolcokra és a balkonládába is mindig került valami zöld, imádtam olykor-olykor lecsípni az elvirágzott muskátli fejeket. 

Ebben az időszakban mániám volt, hogy csak fehér, meg rózsaszín virágú növényeim lehetnek, ennek is megvolt a maga bája, de ma már, ha kerti/kültéri növényekről van szó, kell a színkavalkád, az dobogtatja meg a szívemet. Erre is meg kellett érnem, és persze a faházas léttel kinyíltak a lehetőségek a kertet illetően.

Sőt, még az ablakos folyosó falára ie került fel pár növény, amiket a szomszéd nénivel közösen gondoztunk. ITT írtam róla.

Úgy tűnhet, hogy már megint elkalandoztam, de nem, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a növények mindigis fontosak voltak a környezetemben. Az elmúlt években sokat megtudtam róluk: gondozásról, szaporításról, igényekről, mind személyes tapasztalatokon keresztül, mind utánaolvasással, és nagyon sokat tanultam a kis kertész, és tájépítész barátoktól is, akikkel szívesen csereberélünk egymás között nem csak információt, de növényeket is.

Amikor ide költöztem (ITT írtam róla), nagyon kevés holmit hoztam magammal, inkább csak kisbútorokat, apróbb tárgyakat, személyes holmikat, ruhákat, háztartási ezsközöket, és persze a növényeket. A nagyobb bútorokat, gépeket (ágy, kanapé, gardróbszekrény, hűtőszekrény, mosógép, stb.) magam mögött hagytam.

Bár még kupacban álltak a dobozok az új (mostani) lakásban, azért néhány dolgot és a növényeket kipakolva igyekeztem a kezdetektől otthonos hangulatot teremteni magam körül.

Ahogyan az évek alatt egyre szépültek a helyiségek, és folyamatosan alakult át lakásból otthonná, úgy egyre több növényt is gyűjtöttem magam köré. Az első években még vásároltam is, utána a szaporítás és a cserebere lett a növény állomány bővítő „stratégiám”. Valahogy sokkal személyesebb, emberibb nekem, és virágföldön kívül másra nem is igazán kell költeni. Nem használok már tápszereket sem, van komposztáló ITT a parkban, meg a faháznál is (ITT), szóval szükség esetén rendelkezésre áll finomra szitált tápanyagdús humusz, amit virágfölddel elkeverve, vagy csak 1-2 kanállal a növény földjére hintve kap egy kis immunerősítést.

Amit megtanultam az évek alatt, az az, hogy bár vannak a növényeknek alap tulajdonságaik pl. fény-, vízigény tekintetében, de egy adott helyen annyi minden tényező befolyásolja még azt, hogy mennyire szeret ott lenni.

Az én lakásom keleti tájolású, a konyhába, nappaliba, hálószobába is sok fény jut be délelőtt, viszont az a szerencsém, hogy a délutáni napfény az egyik oldalsó emeletes ház ablakairól visszaverődik, így ha délután süt a nap, szinte olyan, mintha reflektálás nélkül ragyogna be az ablakaimon, csodaszép mintázatokat festve a felületeken.

Viszont a déli órákra jellemző erős fénysugaraknak nincs kitéve a lakás egyetlen pontja sem, így nálam pl. sosem égnek meg az ablakhoz közeli, vagy párkányra rakott növények. 

A másik fontos tényező a páratartalom. Nálam alapból meglehetősen száraz a levegő a távhős fűtés miatt, sőt, a régi téglaépület, az eredeti fa parketta (ami ugye egy jó nagy részen le van festve, de azért így is bőven van benne rés), valamint az öreg fa nyílászárók miatt sokkal porosabb is, mint korábban a panel épület volt. Itt pár nap alatt olyan porcicák (hogy egy kedves barátpm feleségét idézzem „poroszlánok”) lesznek, hogy csak na.

A növények levelein is hamarabb megül a por, legalábbis hamarabb észreveszem, hogy mattak a levelek, ezért időnként lezuhanyoztatom őket. Van, amit 2-3 havonta, van, amit 2-3 hetente, ahogy éppen szükségét látom, sokszor csak nedves ronggyal törölgetem végig a leveleket. Locsolás tekintetében egyszerű a receptem: az agglegénypálma kivételével általában pár naponta, de heti egyszer biztosan locsolok, illetve egy-egy zuhanyos szeánsz természetesen kiváltja a locsolást. Az agglegénypálmát nagyon ritkán locsolom, havonta egy vagy két alkalommal kap egy kis vizet. 

Egyébként nincsen sokféle növényem, és általában szeretem az egyszerű, strapabíró típusokat, és azokat, amik nem hoznak virágokat. Legyen csak szép zöld (esetleg bíbor) levelű, nekem ennyi bőven elég. Kint a kertben persze más a helyzet, egyre inkább odáig vagyok a színes, virágzó növénykavalkádért.  

Arról külön nem fogok írni melyik növény mérgező, a legtöbb ugyanis az, ezért inkább azt mondom, hogy a növényeket lehetőleg olyan helyre rakjuk, ahol kisállat (főleg cica) vagy kisgyerek nem fér hozzá. Nálunk Franci imádja a zöldségeket, de a növényeket nem eszi.

A teljesség igénye nélkül nézzük azokat a fajtákat, amik  itthon vannak, és pár olyan dolgot, amik nálam beváltak.

Könnyezőálma (Monstera deliciosa)

A könnyezőpálmámról és annak szaporításáról korábban már írtam részletesen, azt ITT elolvashatjátok. Több is van itthon, szaporítom is, van amit már elajándékoztam, van, amit én kaptam ajándékba.

Kettő olyan van a nappaliban, amiket már karózni, illetve kötni kell, hogy ne boruljanak meg valamelyik irányba.

A léggyökereit érdemes hagyni nőni, ha zavaró a látványa, akkor óvatosan körbe lehet tekerni az öblösebb kaspón belül, de még jobb, ha leengedjük a növény mögött. Levágni azonban nem ajánlott, azt nagyon nem viseli jól.

Szereti a fényt, és a fény fele fordulni a leveleivel, ezt mindenképpen számításba kell venni az elhelyezéskor. A fiatalabb növényeknek szivecske alakú a levele, az idősebbeknek jellegzetesen tagolt megjelenésűek. Ez itt egyébként már saját szaporításból van, és éppen most hozta az első olyan levelet, ami tagolt, szóval valószínűleg középkorúvá érett.

A könnyezőpálmát a faházhoz is szívesen viszem le tavasztól őszig, mert ott is nagyon jól mutat, és ideális számára a nappali nagy üvegablakain keresztül bejutó fény. 

Szeldeltlevelű filodendron (Philodendron selloum)

Ezzel nincs sok tapasztalatom, mert egyelőre csak egy példányt nevelgetek a télikertben. Pár éve ajándékba kaptam a keresztanyukámtól, akkoriban még csak 2-3 kis levele volt, ám mostanra szép nagy leveleket növesztett.

Ez is földbe szúrt karóhoz van kötve, így a levelei szebben állnak, mintha súlyuknál fogva lógnának lefele, de a fény felé fordulva. 

Hálás kis növény, eddig semmi gondom nem volt vele, a szaporításával egyelőre még nem próbálkoztam, mert annyira szép, hogy míg nem kell átüétetni nem nagyon merek a tövéből leválasztani. Egyébként ez is léggyökereket növeszt, viszont sokkal vékonyabbakat, mint a könnyezőpálma.

Agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia)

Nos, ez az a növény, amit már a panelban is előszeretettel nevelgettem, és általában úgy szaporítottam, hogy amikor átültettem (frissebb, tápanyagdúsabb földbe), akkor leválasztottam néhány hajtást gyökerestül és úgy ültettem el másik cserépbe, amiben egy idő múlva ismét hozott új hajtásokat.

Ha netán elsárgul egy levele, hát levágom, nem dől össze a világ. Ez ugyanaz, amit a dobogón is láttatok, csak 2020-ban készült:

Most már a társasházunk lépcsőházába is ültettem, és nekem az a tapasztalatom, hogy két dologgal lehet hamar kinyírni. Az egyik, ha tűző nap éri, ez ugyanis akár egy-két hét alatt is annyira elégeti a leveleket, amiből már szinte alig lehet visszahozni.

A másik a locsolás: remekül elvan huzamosabb ideig víz nélkül, sőt, kifejezetten szereti ha nincs locsolva, szóval ne dőljetek be neki, ha száraz a földje… 

És igen, szeret kis cserépben nyomorogni, de ha már megette a gyökereivel a földet, vagy ha már nyomják a gyökerek a cserép alján jönnek ki, illetve már gyakorlatilag a cserépen kívül nőnek a hajtások, akkor át kell ültetni, egy nagyobb kaspóba. 

Azt is mondják, hogy jujuj, nem szabad nagyobb cserépbe, mert akkor megáll a fejlődésben (ez igaz, de nem végleg!), sőt kipusztul. Nos, az én személyes tapasztalataim ennek ellentmondanak, eddig még minden átültetésem szépen megmaradt, és volt, amelyik fél év múlva már hozta is az új hajtásokat. Sőt, a lépcsőházba ültetett példányok is, pedig ezek aztán tényleg óriás ládában vannak a kis rákvirág pajtikkal együtt.

Ezt a friss leveles szárat épp ma fotóztam.

Apró megjegyzés, mielőtt valaki megszólná, a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően nincs közlekedési útvonalban, megvannak az előírt távolságok, nálunk ugyanis szép széles a lépcsőház. És egyébként még görgőket is szereltem a láda alá rakott bútorlapra, így könnyen el lehet mozdítani akár a takarítás alkalmával. Egyetlen hátránya itt, hogy nagyon hamar porosodik szegény. 

Az én legnagyobb példányom a tálaló tetején van, igazából át sem adja a kép milyen méretes darab.

Azt is mondják, hogy bírja a kevésbé napfényes helyeket is. A saját tapasztalatom az, hogy legfeljebb egy pár hétig, utána láthatóan elkezd gyengülni, sárgulni. Időnként szoktam a fürdőszobába betenni (pl. zuhanyoztatás után egy-két hétig bent hagyom, hogy ott is legyen némi zöld, természetes színfolt, de mivel a fürdőszoba elég sötét, így tartósan nem maradhat bent.

Mindenesetre kezdőknek, vagy locsolást elfelejtőknek kifejezetten ajánlom. Tavaly elkezdtem levágott levélről és levágott szárról is vízben gyökereztetni, abszolút működik a dolog, de borzalmasan hosszadalmas folyamat, akár 3 hónap is eltelhet, mire megjelennek a gyökerek…

Szobai futóka (Epipremnum aureum)

Ezt a növényt szerintem mindenki ismeri. Nagymamámnak is volt, emlékszem, a tv-s szobában egy kaspóban függött és egy kifeszített madzagon futott keresztbe azon a részen, ahol mindkét falszakaszon nagy ablakok voltak. 

Az én első futókámat az egyik kedves olvasómtóm kaptam pár évvel ezelőtt. Ezt már többször említettem, náluk a nagyfényes lépcsőházban növény zuhatagként omlik le az emeletről, én teljesen elájultam, amikor megláttam milyen gyönyörű. Ebből csípett le nekem egy pár leveles hajtást, amit elkezdtem gyökereztetni.

Azóta különféle kaspókban van mindenhol a lakásban, polcon, vagy éppen felfüggesztve. Sőt, vízben is mindig tartok, ugyanis vígan eléldegél így is, persze közben a gyökerei is nőnek. 

Nálam egyetlen dolog szokott előfordulni vele kapcsolatban, hogy egy-egy szára zöldből sárgára vált, miközben azért sorra hozza az új leveleket.

Ez valamiféle tápanyag hiányra utal, ha már nagyon kifakult, le szoktam vágni a még zöld részig, és meggyökereztetem. A levágott részen pedig természetesen újrahajt a növény.  

Sárkányfa (Dracaena)

Ebből mindössze egyetlen példány van itthon, és még sosem próbáltam szaporítani. Ikeás növény, még 2015-ben kaptam. Akkoriban még picike volt, és most sem túl méretes, de azért nőtt. Viszonylag hamar kiszárad a földje, ezért ezt gyakrabban is szoktam locsolgatni. Onnan lehet tudni, hogy már szomjas, hogy az alsó levelek közül néhányan elszáradnak és megsárgulva, megbarnulva szomorúan lógnak a törzs mellett. Egyébként hálás kis növény, az elmúlt 9 évben semmilyen problémám nem volt vele. 

Lehet idén megpróbálom majd a szaporítást is, és akkor a faházhoz is tudok vinni belőle. 

„Dédi kaktusza”

Erről a növényről régebben már írtam (ITT), de azóta nagyot nőtt a kicsike, és lassan elérkezett az ideje, hogy komolyabban megfrizurázzam. Elvileg valamilyen fügekaktusz féle (Opuntia vagy ha úgy tetszik medvetalp), de a faház kertjében lévő példányommal ellentétben ez még sosem hozott virágot.

Nagyon szeretem itt a télikertben, már csak a kora és a termete miatt is különleges darab, de mivel családi örökség, így még nagyobb becsben tartom.

Most nagyjából 60 éves lehet, és több, mint 2 méter magas. Locsolni ritkán locsolom, csak amikor már elválik a földje a kaspótól. Egy-egy levágott darabot egyszerűen a földbe dugva lehet ismét meggyökereztetni, legalábbis ezek itt így fejlődnek az utóbbi két évben:

Rákvirág (Aglaonema)

Nos, véleményem szerint ez is egy igénytelenebb fajta növény, ami kevésbé fényes helyen is jól elvan. Még a fent említett panelos szomszéd nénitől kaptam pár tő befőttes üvegben meggyökereztetett szárat, amiket elültettem. Azóta én is már többször vágtam le leveles szárakat, vízbe raktam, gyökereztettem. A faházban pl. ezt is végig vízben tartom, kora tavasztól késő őszig tök jól elvan, miközben gyökeret ereszt.

A lépcsőházban is így van kint, szóval nem kell locsolni, csak kb. 2-3 hetente vizet feltölteni vagy inkább cserélni az üvegben. Ezt itt például ideje lenne feltöltenem.

Van belőle a sima levelű és a foltos fajta, a sima levelű nálam jobban bírja, és az a tapasztalatom, hogy ha földbe van ültetve szereti, ha locsolják. 

Bíbor pletyka (Tradescantia pallida)

Tavaly kaptam 3 lemetszett kis szárat az egyik faházas szomszédasszonyomtól. Semmit sem tudtam róla, vázába tettem, majd pár hét múlva kis rózsaszín virágok jelentek meg rajta és kigyökerezett. Elülettem, és azóta csak nő és nő, először felfele, majd mikor már elég erősek és hosszúak a hajtások lefele… Utánaolvasva többszöri metszéssel lehet sűrűbbre nevelni, szóval ez az idei év egyik projektje lesz.

A friss hajtásai zöldek, aztán egyre lilább lesz, legalábbis nálam így viselkedik. Most kint van a télikertben, itt kap elég fényt, és általában a hőmérséklet sem megy 10 fok alá itt, még a legnagyobb kinti hidegben sem. Lehet, hogyha kevesebb fényt kapna, jobban lila lenne, nem tudom, egyelőre még ismerkedős fázisban vagyunk, de jófej növény, tetszik.

Azt olvastam, hogy kertbe is lehet ültetni, talajtakaróként, de a téli fagyot nem bírja, szóval ezzel számolni kell. Meglehetősen igénytelen növény, ugyanakkor nagyon mutatós, szóval őt is ajánlom szobanövénynek. 

Kávécserje (Coffea arabica)

Őt úgy kaptam, hogy szinte teljesen el volt száradva, fel volt kopaszodva, alig élt rajta 2-3 egészséges levél. Bíztam benne, hogy a száraz levelek eltávolításával, és a föld megfelelően nedvesen tartásával talán még menthető. És így is lett, bár a kopaszságot nem lehet a szárakról megszüntetni, de azóta nagyon sok új levelet hozott. A szaporításával még nem próbálkoztam, de mindennek eljön a maga ideje… Szereti a fényt, és talán az egyetlen növényem, amit nem elég hetente locsolni, ugyanis szereti, ha a földje mindig picit nedves. 

Ha a szobanövényekről részletesebben is olvasnátok (szakértő szempontok szerint), akkor persze minden információ fent van a neten.

És hogy mennyi időt vesz igénybe, hogy a szobanövényekkel foglalkozzak? Mivel szeretem őket, és gondozásuk, nevelgetésük egyfajta hobbi is, nem igazán érzem úgy, hogy sok időmet rabolná. A locsolás, zuhanyoztatás nem sok idő, egy átültetés nyilván hosszabb, de ezt meg nagyon ritkán szoktam csinálni. 

Azt is szoktátok kérdezni, hogy amikor a faháznál vagyok, ki gondozza az itthoni növényeket. Ezt menedzselni sosem volt probléma, a növényeket elnézve ezt láthatóan mindig szépen megoldjuk. A vízben nevelt növények pedig három hétig is elvannak, velük nem kell külön foglalkozni. 

Ez a poszt borzasztó hosszú ideig készült, és még mindig nem teljes, de ha most nem zárom le, akkor soha. Így is hosszú lett, de ha eljutottatok ezekig a sorokig, akkor már megérte fáradoznom vele, és nagyon köszi, hogy végigolvastátok. Mondjuk nem kellett volna Ádámtól és Évától indítanom, haha. Remélem, tudtam némi inspirációt adni nektek, esetleg új információt mindazoknak, akik eddig azt gondolták, hogy ők bizony minden növényt kinyírnak. A bejegyzés lezárásként még nézzétek meg ezt a kis rövidke hangulatvideót a fent említett növényekről: