A mai napon, egészen pontosan éjfékor véget ér a Dobd ki a szemetest! 2020 kihívásom. Úgyhogy, ideje összegezni az elmúlt bő négy hét tapasztalatait, eredményeit, sikereit, és kudarcait.

Aki esetleg lemaradt volna a kihívás kezdetéről, annak ajánlom Andi blogposztját  ITT és a saját bejegyzésemet ITT. Röviden listázva ezeknek futottam neki február 6-án:

  1. Műanyag szemeteszsák leváltása alternatív megoldásra
  2. Konyhai nedves törlőkendő újrahasználása
  3. Flakonos tusfürdő helyett szappan használata
  4. Élelmiszervásárlásból történő műanyag szemét csökkentése
  5. Palackos szénsavas víz elhagyása

     +1 kihívás: az öblítő fokozatos elhagyása

Próbálok lényegretörő lenni, és nem elveszni a kevésbé fontos részletekben, illetve igyekszem megosztani azt, ami nekem bevált. 

1. Műanyag szemeteszsák leváltása alternatív megoldásra

Ez teljesen sima ügy volt. Itt ugye az játszott, hogy régi, kopott textileket (pl. elfeslett lepedőt), újságpapírokat és a háztartásban már meglévő zacskókat használok. 

Nos, a kihívás ideje alatt mindössze 3 db kb. ekkora méretű kis batyu lett a kommunális hulladékom, amire irtó büszke vagyok, papírt és a már meglévő zacskókat még nem is kellett bevetnem.

Többnyire blokkok, buszjegyek, zsíros/olajos papírok, illetve műanyag szelektívbe nem dobható hulladékok töltötték meg. Nem volt kellemetlen szaga, hiszen minden egyes szerves élelmiszerhulladékot most nagyon odafigyelve tényleg mindig külön, a komposztáló bödönömbe gyűjtöttem: a tojáshéjat, a zöldség- gyümölcsmaradékokat, kávézaccot, teafüvet, stb. 

Ez nyilván le van fedve, nem szabadon áll, és rendszeres főzés, gyümölcsfogyasztás mellett 2-3 naponta üríteni kellett. Nálam egyértelműen ez csökkentette drasztikusan a kommunális hulladék mennyiségét. Persze, ha nem lenne nálunk a társasház mögötti parkban két közösségi komposztáló, akkor ezt nem tudnám ilyen könnyen megoldani… De mindenre van megoldás, érdemes körbenézni, hogy a lakóterületnél, hol van lehetőség komposztálásra. Van ahol az Önkormányzat díjmentesen is biztosít komposztálót, de egy társasház is összeállhat venni egy ilyet (pár 1000 Ft) és ha a társasházhoz tartozik zöld terület, ott fel lehet állítani, érdemes a közös képviselővel is egyeztetni erről.

A papírhulladékom eddig sem volt számottevő, de a műanyagom ebben az időszakban nagyon sokat csökkent, ehhez viszont olyan lemondásokat is kellett hoznom, ami egyáltalán nem esett jól. De erre még kitérek majd a 4. pontban

2. Konyhai nedves törlőkendő újrahasználása

Ezt az akadályt is könnyen vettem. Most nem dobtam a kukába az elhasznált nedves törlőkendőket, hanem külön gyűjtöttem és kimostam őket mosózsákban. Takarításkor tisztítószeres vizet használtam hozzájuk, amit vagy a meglévő flakonokból spricceltem a felületre, vagy én magam kevertem citromsavas/ecetes tisztítószert hozzá. Számos hasznos és kipróbált recept van ehhez Andi könyvében, illetve nekem nagyon szimpatikus volt a témában a Zsebibogyó youtube csatorna Zsófija, akinek az összes – hulladékmentességhez kapcsolódó – videóját megnéztem az egyik lejátszási listáján ITT

Minden nap időt szántam arra, hogy kicsit jobban elmélyüljek a témában, és rá kellett jönnöm, hogy pl. a konyhai, fürdőszobai és mosókonyhás tisztítószerek alapanyagainak beszerzése és akár házi előállítása  pofonegyszerű dolog, ráadásul amellett, hogy jelentősen csökkenthető a keletkező műanyagflakonok mennyisége még pénztárcakímélő megoldás is.

3. Flakonos tusfürdő helyett szappan használata

Ez sem volt nehéz dolog, hisz korábban is kombináltam a kettőt. Most viszont arra is figyeltem, hogy pl. amikor szaunába mentem a barátnőimmel, akkor az eddig megszokott tusfürdős flakon helyett egy kiürült kis krémes tégelybe tettem a szappanomat és azt vittem magammal. 

A kihívás ideje alatt ajándékba is kaptam szappanokat, szóval ebből most jó ideig nincs hiány. Tartottam attól, hogy szárítani fogják a bőrömet, de ilyen tapasztalatról szerencsére nem tudok beszámolni, bár az is tény, hogy még nem próbáltam ki az összes szappant, ami itthon van.

Fontos megemlíteni még, hogy az elmúlt hetekben a folyadékfogyasztásomra (víz, tea!) is extra figyelmet fordítottam, tehát igyekeztem megfelelően hidratálni magamat belülről, így a bőröm sem volt annyira száraz, mint amilyen alap esetben szokott lenni.  

Egyszóval úgy érzem, hogy a jövőben teljesen el tudom engedni a tusfürdő használatát. 

4. Élelmiszervásárlásból történő műanyag szemét csökkentése

Na ez az, ami már sokkal küzdelmesebb volt, mint az eddig felsoroltak bármelyike. Én ugyanis korábban nagyon szerettem egy héten egyszer bevásárolni, feltölteni az itthoni készleteket és abból megoldani az étkezéseket és főzéseket. Ez 2 km autóutat és maximum 60 percet vett igénybe, mert a bevásárlólistám 90%-ban mindig ugyanaz volt. Tény, hogy ez viszont sok műanyagot termelt az előre csomagolt élelmiszerekkel. 

Egyébként nem szeretek bevásárolni, mászkálni a sorok között, más kosarait kerülgetni, sorban állni, fizetni, pakolni, cipekedni. Azt meg pláne, ha ezt egy héten többször is meg kell ejtenem, márpedig ha csomagolásmentes felvágottat, sajtot szeretnék, akkor azt bizony dobozba kérve max 1-2 napig tudom a hűtőből kivenni, tehát utána vagy nem eszem ilyet, vagy irány megint a bolt. Egyik alterníva rosszabb volt számomra, mint a másik… 

A zsákos vásárlás már régóta működik nálam (ITT van róla a tavalyi poszt), de pl. a mozzarellát a környező helyeken nem tudom csomagolásmentesen venni, és többször becsúszott egyéb, műanyagba csomagolt élelmiszer is (pl. szeletelt sonkák, vagy ilyen-olyan sajtok). Kenyeret ritkán fogyasztok (havi fél kilót sem eszem meg), inkább crispeket szoktam venni. A kihívás ideje alatt a Lidl-ben és a Tescoban is találtam papírcsomagolásos verziót, de volt, hogy műanyagos abonett landolt a kosaramban, mert a Prímában nem volt crisp, se műanyagos, se papíros, semmilyen.  

 

Viszont még a bakik ellenére is sok olyan élelmiszerről mondtam le, amit szeretek, ami a napi/heti táplálkozásom része (ez az, amit az első pontban említettem). Emiatt sokkal egyoldalúbbak és unalmasabbak lettek az étkezéseim, ami meg azért volt különösen rossz, mert a kihívással nagyjából egyidőben a tudatosabb és kiegyensúlyozottabb étkezés és a sport is újra beépült a mindennapjaimba (- 4kg lement, újra kezdek a régi formámban lenni). Így pont nem jó volt az, hogy bizonyos élelmiszerektől a csomagolásuk miatt megfosztottam magamat. Persze, persze, tudom, hogy mindent meg lehet oldani és ide-oda-amoda elmehettem volna beszerezni friss alapanyagokat csomagolásmentesen, de ezt most túl nagy erőfeszítésnek éreztem a napi rutinban, pláne úgy, hogy alapvetően ugye nem szeretek bevásárolni. Szóval ebben sokat kell még fejlődnöm, és nálam továbbra is lesznek műanyag csomagolásban megvásárolt élelmiszerek, és néha rendelni is fogok pizzát, de törekszem arra, hogy ezek mennyiségét csökkentsem. A mostani kihívás alatt az élelmiszercsomagolásból termelődő műanyag mennyisége azért így is  jelentősen csökkent, az egy hónap alatt csak egyszer kellett levinnem a szelektívbe a 25 literes műanyag szemetet, míg korábban ezt hetente megtettem. 

A tervezett Ligeti boltba az elmúlt egy hónap alatt nem jutottam el. Ennek az a legfőbb oka, hogy amiket ott szándékozom megvásárolni (gabonafélék, magvak, teák, fűszerek, olívaolaj) még vannak itthon, így teljesen felesleges körnek éreztem volna, ha elmennék és ezekből előre betáraznék magamnak.  Majd elmegyek, amikor már szemmel láthatóan fogy az itthoni készlet… 

Viszont több helyen is belefutottam a POLCZ termékekbe, amikből párat ki is próbáltam, és tényleg jó megoldásnak tartom arra az esetre, ha az ember egészséges főtt ételt enne, de nincs ideje főzni, van éppen kifogyott otthon az alapanyag. Plusz körettel, vagy anélkül is jó megoldás, finom ráadásul tartósítószerektől mentes. Nekem a káposztás pulyka eddig a legnagyobb befutó. Az üvegeket pedig lehet itthoni tárolásra használni, illetve vissza is lehet nekik juttatni. 

5. Palackos szénsavas víz elhagyása

Ez megint egy olyan eleme a kihívásnak, ami sikerült. Már egy ideje nem vettem bolti, eldobható palackos vizet, ittam helyette a sima csapvizet. Pedig a szódát nagyon szeretem. Sokáig mérlegeltem, de végül beruháztam egy SodaStream gépre. Igen, ez is egy műanyag gép, és ennek a palackja is műanyag, amit csak az előírt ideig (pár év) lehet bubis víz előállítására használni. Ugyanakkor utána sem kell eldobni, lehet benne pl. tartani házilag kevert tisztítószert. 

Én különösen szeretem benne, hogy én szabályozom a szénsav erősségét, hogy nem kell cipekednem, és hogy ez a napi szinten megtermelt műanyag hulladékomat is csökkenti. Nekem két hét használat után bevált, a faházhoz is fogok egyet venni. 

A kihívás ideje alatt egyetlen petpalackos tea csúszott csak be, egy moziban, egyszerűen megkívántam… 

+1 kihívás: az öblítő fokozatos elhagyása

Nos, ebben túl is teljesítettem, pedig azt hittem, ez lesz az egyik legnehezebb dolog a kihívások során, tekintve, hogy IMÁDOM az öblítő illatát és az öblítő illatú ruhákat. Első lépésben csak vízzel engedtem fel az egyre fogyó öblítőt, majd adagoltam hozzá kis citromsavat, ecetet, illóolajat vagy mosóparfümöt.

Aztán odáig mentem, hogy jól utánaolvasva végül egy Ecoegg mosótojást is rendeltem (a BioFamilytől a 720 mosásra elegendő Ecoegg Foxposttal ingyen jött), mert elvileg ahhoz még öblítő sem kell.

Az én ruháimhoz tökéletesen megfelel, tiszták, frissek, puhák lettek. Azért én így is löttyintek egy kis házi öblítőt a mosáshoz és természetesen a makacsabb foltokra is beszereztem a megfelelő alapanyagokat, amihez az Ecoegg ereje már gyenge. Mivel nekem sok a fehér, illetve világos ruhám, így a mosódió szóba sem került, több helyen írták, és Andi is felhívta a figyelmemet arra, hogy sárgítja a textilt.

Ebben a posztban nem fogok pontos recepteket írni, mivel még én is nagyon az elején vagyok a dolognak, még tanulom az ajánlott mennyiségeket Andi könyvéből és Zsófi videóiból.

Viszont megosztanék még néhány dolgot, ami a kihívás ideje alatt még megfogalmazódott bennem:

Online rendelés

Nos, ez egy nagyon kényelmes dolog, bár tudom, hogy a futár is telenyomja kipuffogógázzal a környezetet, viszont nagyobb mennyiség rendelésénél, én is autóval mennék, és én is ugyanúgy telepuffognám, és még cipekednék is. Ezért azt mondtam magamnak, hogy inkább keresek egy olyan online helyet, ahol papír csomagolás is elérhető, és ahol nagyjából mindent fő dolgot be tudok szerezni ahhoz, hogy kevesebb hulladékot termeljek itthon. Így esett a választásom a Zöldboltra, akiknek nem csak a termékek csomagolásaiban van papír verzió, de maga a csomag leragasztása is papírszalaggal történik és semmilyen műanyag térkitöltő cucc nem került a csomagomba. 

Itthoni üvegek és egyéb tárolók használata

Bár irtó csábító dolog a csattos üveg, a mindenféle trendi üvegtároló és fémdoboz, de ha nem muszáj nem veszek, hisz teljesen felesleges kiadás pláne itt az elején. Vagy, ha veszek, akkor igyekszem használtan, garázsvásáron, vagy online és 1-2 ilyet már be is szereztem. De többnyire az itthoni készletet próbáltam újrahasznosítani, matricákat áztattam, feliratoztam.

Majd kicsivel később, amikor már kezd beállni a rendszer és valami nem csak a kinézete, de a funkciója miatt is megtetszik, akkor veszek újonnan is, de ez most egyáltalán nem prioritás. 

A feliratozáshoz gyerekkorom nagy kedvencét, a DYMO mechanikus feliratozót használtam, ez egy-két éve újra trend, én nagyon szeretek vele eljátszadozni. 

Túlzások, reklámok, online impulzusok tudatos kerülése

Nos, mivel ezzel a szemléletmóddal már nagyon sok felület, csoport, bolt, személy foglalkozik, ezért itt is bele lehet esni abba a csapdába, hogy olyan többletimpulzusnak teszi ki magát az ember, amire tulajdonképpen nincs is szüksége. Nyilván, a netes kereséseim alapján az Insta oldalamat elárasztották a bio, öko, stb. webáruházak hirdetései, folyamatosan dobálta fel a fb az ilyen csoportokat, és oldalakat. Na ez az, amitől viszont kímélni szeretném magamat, még akkor is, ha vannak tényleg nagyon szuper webshopok, és nagyon klassz kis közösségi csoportok, meg a témában már pro szinten lévő emberek. Ha valami érdekel, vagy bizonytalan vagyok benne, akkor rákeresek, utánaolvasok, megnézek róla egy videót, vagy megkérdezek olyan embert, aki jártasabb ezekben. Ha egy termék érdekel, akkor utánajárok, hol jutok hozzá a legkedvezőbb módon, mind szállítás, mind csomagolás, mind ár tekintetében. Ha valaki ebben a témában szimpatikus, akkor esetleg bekövetem, vagy rendszeresebben nézem meg az oldalát.  A munkám miatt, nyilván sok tekintetben az internetre vagyok utalva, emiatt egy picit meg is csömörlöttem benne.

Így hát ebből a témából is csak annyit fogyasztok, amire valóban szükségem van, viszont szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akik már tapasztaltak a témában, vagy hallgatok róla egy podcastot főzés közben, és hasonlók. 

Néhány dolog, amihez ragaszkodom

Vannak olyan kozmetikai és higiéniai termékek, amiktől nem szeretnék megválni. Egyrészről azért sem, mert ebben sem vagyok túlzott fogyasztó, másrészről azért, mert szeretem őket, harmadrészről meg azért, mert van belőlük is környezetkímélő alternatíva. Hogy csak egy példát említsek: a Vagheggi márka évek óta nagy kedvencem, főleg arcápoláshoz használom a termékeit. A környezettudatosabb vonalat képviselő BIO+ termékcsaládról pedig már a blogon is írtam (ITT). Nem olcsó kozmetikum, de hibátlanul működik a bőrömön, a kis krémes üvegtégelyt pedig újra tudom használni. 

Még nagyon sokat lehetne írni erről, de ha röviden összegezni szeretném, akkor ez a kihívás remek alkalom volt arra, hogy az otthonom több területén is jelentősen csökkentsem a hulladék mennyiségét. Sőt, ezáltal új területeket ismerhettem meg a zerowaste (zw) háztartás kialakításában, és több mindenre lettem nyitottabb, mint azt az elején gondoltam. A törekvés erősödött bennem, és tudom, hogy sok olyan dolog lesz még, amiben a jövőben változtatni fogok. Ha belegondolok, az 5+1 pontból csak egyben nem voltam sikeres (a 4-esben), a többiben viszont simán vettem az akadályokat és némelyikben még a vállaltakon túl is teljesítettem.

Remélem, a személyes példám azoknak is ad egy kis lökést, akik még nem indultak el ezen az úton, vagy nem tudják, hogyan, merre menjenek, de legalább egy kicsit elgondolkodnak azon, hogy ők maguk mit tudnának a saját otthonukban megváltoztatni. 

A kihívásom ma éjfélig tart, így még él a lehetőség, miszerint a Lelkesedés Könyvek webshopjában minden megvásárolt Dobd ki a szemetest!  hagyományos vagy e-könyv árának 15%-át (azaz 700 Ft/db összeget) az általam megnevezett és nagyra tartott környezetvédő szervezet kapja meg adományként. Ez pedig nem más, mint a Jövő Öko Nemzedéke Alapítvány, akik a Hulladékvadász oldalt is működtetik. Ha nem ismernétek, ők azok, akik országos szinten tesznek hatalmas erőfeszítéseket azért, hogy felszámolják az illegális hulladéklerakást, és számos megmozdulás keretében kitisztítsák kishazánkat a hulladéktól.  

Fontos! Rendeléskor ne felejtsétek el beírni a megjegyzés rovatba: JUDITU