A nappali átalakítás – bár még mindig nincs kész -, mostanra olyan fázisba jutott, amit szívesen osztok meg Veletek. Friss, otthonos hangulat költözött a térbe, egyszerűen imádnivaló.

__CSC0188

Az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladat tegnap hajnalban végre teljes egészében elkészült: az inspirációs falon újra ott virítananak a mondatok, a korábbi fekete-szürke-pink után most  fekete-aranyban.

__CSC0213

Felkerültek a falra a képkeretek, amikbe terveim szerint majd szép lassan gyűjtögetem a képeket, fotókat. Szeretnék saját fotót is köztük látni, de biztosan fogok festeni és vásárolni is. Egy biztos, nem akarom már most kényszeresen megtölteni őket, érezni szeretném egy-egy adott darabnál, hogy igen, ez kell a falra!

__CSC0196

__CSC0175

Magát a falat egyébként csak 3 helyen kellett megfúrnom, mert a korábbi polcok rögzítése miatt rengeteg beglettelt dübel volt benne, amiket egy előzetes fotó és kis falkocogtatás után könnyű volt megtalálni. Így ezekbe csak be kellett hajtanom a csavart. A képkeretekre pedig nem költöttem, összeszedtem párat a hálóból és a szüleim garázsából…

__CSC0109

Ez az öntöttvas lófej is tőlük van. Még sok éve (szerintem több, mint 20 is van) a nagybátyám ajándékozta Anyukámnak eléggé rozsdás állapotban. Apukám már rögtön akkor kezelésbe vette: rozsdamarózás, alapozás, arany sprayfesték, és hosszú éveken át családunk klasszikus berendezésű otthonának dísze volt. Most viszont tökéletes helye van nálam!

__CSC0182

Ez a daru szobor is családi ereklyének számító darab, valamikor az Ecserin vették a szüleim. Még gondolkodom, hogy a csőréből kiálló csavart esetleg levágjam és maradjon egyszerűen csak szobor, vagy inkább ráapplikáljak egy vezetékkel ellátott foglalatot és legyen asztali lámpa egy szép lámpaernyővel… Ezt viszont biztosan nem festem át, így szép, ahogy van.

__CSC0128

Az arany konzollal ellátott polcok egy pofon egyszerű ikeahack során születtek: EKBY ROBERT polctartókat fújtam le aranyra. És ha már ikeahack, akkor itt van egy másik, ami sajnos nem saját ötlet – pedig azokat sokkal jobban csípem, és szerintem Ti is -, de mivel jópofa és olcsó, ráadásul a mérete miatt is ideális hozzám, ezért én sem hagytam ki.

__CSC0184

Ez bizony az IKEA egyik legolcsóbb és ezzel együtt elég jellegtelen (ronda) BYGEL nevű zsúrkocsijának feltuningolása.

Az arany szín  sokmindennek jót tesz, ennek a darabnak meg különösen. Az egyik kedvenc sprayfestékem a Schuller Eh’klar Prisma color metál festéke. Gyönyörűen fed, gyorsan szárad, és mivel igen jól tapad, ezért nem is használtam alá alapozót. Pláne, hogy a zsúrkocsit nem igazán fogom tologatni…

__CSC3830

Megpakolva egész mutatós kis darab, hogy a funkcióját már ne is méltassam 😛

__CSC0208

__CSC0186

__CSC0190

A tv a komód tetején elég béna, de egyelőre ez így marad, mert magasságban amúgy ideális, és a bútorcsere egyelőre nem prioritás. A fotelem pedig még mindig csak letakarva, a megfelelő kárpit megtalálása néha nehezebb feladat, mint maga a kárpitozás.

A zsúrkocsin lévő dolgok jórésze bolházásból származik. Van Gárdonyban egy remek hely (ITT), ahol csodálatos darabokra lehet bukkanni tényleg nagyon kedvező áron. Főleg az egyedi üveg- és porcelán szépségeket kedvelem, nem keresgélek teljes szettek reményében, bár valószínűleg annak is eljön majd egyszer az időszaka. Jellemzően a finom vonalvezetésű, egyszerű díszítésű darabok hoznak lázba, a virágos porcelánok teljesen hidegen hagynak, de persze a különleges formákat abból is megfogdosom.

__CSC0057

__CSC0053

Az asztali lámpának is hamar meglett a helye. Egy régi kedves gimis évfolyamtársamnak köszönhetem ezt a thonet asztalkát, ami nekik már nem kellett, így ajándékba kaptam. Köszi Gabi! Kissé viseltes, kopott darab, idővel majd ezt is kezelésbe veszem.

__CSC0192

Azért látjátok, van még itt munka, a vezetékek elrejtése és a szegélylécek még váratnak magukra, ahogy a padlófestés is…

__CSC0180

Az ikozaéder lámpáról már többször írtam, de mivel sokal rákérdeztek újra és újra, ITT elolvashatjátok, hogyan készült. A hozzá való legfontosabb elemeket a Dekorella Shopban és a Tilkánál találjátok meg.

__CSC1269

Most már friss vágott virág is van az asztalon, nálam ezzel hivatalosan is megkezdődött a tavasz!

__CSC0201