Amióta belevágtam a februári Dobd ki a szemetest! kihívásba, rendületlenül áztatom, sikálom az itthon még fellelhető csavaros tetejű üvegeimet, amiket korábban összegyűjtve üvegvisszaváltókban adtam le. A címke alatti ragadós résszel viszont nem minden esetben tudtam sikeresen elbánni… Mostanáig.

Ahány típusú üveg, annyiféle papírcímke és ragasztó van rajtuk. Persze, van olyan, amelyiket egy sima, langyos mosogatószeres vízben való áztatás is simán megold, de a legtöbbről ezt sajnos nem tudom elmondani.  Becsületemre legyen mondva, hogy próbálkoztam szódabikarbóna + citromsav + víz kombóval is, mert ez azért elég jól lemar mindent, de a ragadós felületeket még ezzel is erősen kellett sikálni, hogy lejöjjön a makacsul ragaszkodó cucc. 

És akkor jutott eszembe, hogy amikor az autót vettem, akkor gyorsan elszaladtam egy matrica eltávolító spray-ért is, mert az autó hátsó ablakán a naptól ráégett matricát csak kis darabokban tudtam eltávolítani, már amit sikerült. Szóval előszedtem az autó kapcsán jól bevált eszközt és azzal kezdtem el a foltos, ragadós felületeket megtisztítani.

Lehet közvetlenül a felületre fújni, vagy egy kis rongyra is, és azzal törölgetni a felületet, ha szükséges meg lehet ismételni a tökéletesen ragasztómentes felület eléréséhez.

Azért én még utána bedobom egy körre a mosogatógépbe is őket, hogy makulátlanul tiszták és vegyszermentesek legyenek kívül-belül.

Fontos, hogy a spray kapcsán műanyagok, festett felületek, bútorok esetében használat előtt érdemes egy nem feltűnő helyen összeférhetőségi próbát végezni, nehogy csúnyán elbánjon azzal is, amivel nem kellett volna. 

Bár oldószer, de meglepően kellemes az illata és tényleg klasszul leszedi a papír- és műanyag alapú matricák maradványait.  Mivel a már többször említett stílusváltás miatt (ITT) most az arany csillogástól is fokozatosan válok meg, ezért ezt a – könyvemben szereplő – tálcát is megszabadítottam az arany öntapadós fóliától, amiket majd’ 3 éve nagy gonddal ragasztottam rá. 

A körömmel való kapirgálás helyett festékkaparót használtam a széleken. 

A legtöbb helyen szépen le is jött, néhány olyan rész volt csak, ahol ragacsos maradt. 

Sikálás, súrolás helyett csak ráfújtam egy kicsit a felületre, vártam pár másodpercet és már le is töröltem. 

Végül tisztítószeres ronggyal is áttörölgettem és olyan, mint új korában:

Minden matrica- és címkementes:

Update: sokan írtátok fb-on, hogy a sebbenzin, az aceton, a hígító és az étolaj is alkalmas erre. Szóval vannak még alternatívák, hajrá, hajrá, a lényeg az, hogy használjatok otthoni üvegeket is tárolásra, mert tényleg praktikusak. 

Az üvegekre pedig szép sorban kerülnek fel az egyedi feliratok, de erről majd a következő bejegyzésben írok, amikor a Dobd ki a szemetest! kihívásom hamarosan közelgő végéhez érek.

A bejegyzés támogatója: