Az előkészületek után jön a látványosabb rész, a festés. A zsalugáter lamellái miatt ez aprólékos munkafolyamat volt, de azt hiszem, megérte szöszmötölni vele…
Ha valaki netán lemaradt volna az előzményekről, akkor ITT elolvashatja.
A festéshez ezúttal is a vízzel hígítható Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékét választottam. És ez az első alkalom, hogy végre kültéren is kipróbálhatom, hiszen eddig csak beltéren festegettem vele, sorolom is, hogy miket:
- Bejárati ajtót és beltéri nyílászárókat
- Ajtótokot
- Ablakpárkányt
- Konyhabútort
- Csempét a wc-ben
- Kiegészítőket
- Díszkorlátot
- Gázcsövet
- Puff lábát
- Fém agancsot
Jó kis lista, ugye? Nem csak azt mutatja, hogy fémre, fára, különböző funkcióval rendelkező tárgyakra és felületekre is alkalmazható, hanem azt is, hogy nekem eddig maximálisan bevált. Érdemes egyébként elolvasni a gyártó oldalán is a jellemző tulajdonságokat és a felhasználás tudnivalóit.
Nos, első lépésként, mint mindig, most is alapozással kezdtem. A biztonság kedvéért két réteget kentem fel. Mindig feljön az emlék, amikor a padlástéri gyerekszobámat pont ilyen barnáról festettem fehérre, ott is négy réteg hozta meg a várt végeredményt. ITT írtam róla.
A második réteg már egészen jól elfedte a barna színt is mind a fém, mind pedig a fa felületeken.
A zsalugáter után rátértem az ablakkeretre. Az ablak üvegeit kívül-belül szépen lemostam, majd maszkolószalaggal kitakartam a keret mentén.
Itt az alapozást nem is fotóztam külön, teljesen ugyanaz történt, mint a zsalugáter esetén. A végeredmény egy teljesen matt felület lett.
A fedőréteg felfestése sem annyira látványos, amiben viszont különbözik az alapozó rétegtől, hogy itt a végeredmény selyemfényű lesz, tehát, ha nem dolgozunk alaposan, akkor a ráeső fény egyből megmutatja, hova nem került fedőréteg. Ebből is két réteget kentem fel.
Alapvetően egy 30-as ecsettel dolgoztam, de a réseknél, nehezebben hozzáférhető helyeknél kellett a kis ecset, ahogyan a sarokpántok díszítő festésénél is. Igen, ezeket jobb lett volna leszerelni, de egyszerűen lehetetlenség volt, pedig mennyivel egyszerűbb és elegánsabb lett volna átfújni őket. Sebaj, a végeredmény azért így is adja.
A szürke színt néhány csepp fekete festék hozzáadásával értem el:
Ez szépen kiemeli a zsalugátert. Közben végig azon morfondíroztam, hogy ha ezzel a kis mini ablakkal ennyit pepecseltem, akkor micsoda munka lesz majd az összes nyílászárómmal és ablaktáblámmal ezt eljátszani… (pinceajtó, fürdőszoba és konyha ablakok, nappali ajtók, bejárat és a fenti szobák 1-1 ablaka)…
De sebaj, hisz éppen ez volt az egyik ok, amiért megvettem a faházat. Új terep, új kihívások, kültéri és kerti diy projektek, és ahogy látom, nagyon nyitottak és érdeklődőek vagytok erre az irányra is, amit ezúton nagyon köszönök Nektek.
A bejegyzés támogatója:
Hozzászólás