A legutóbbi posztomban említettem, hogy itthonra is szeretnék magamnak egy szőrmés lerakófelületet készíteni. Jelentem, össze is raktam.
Teljesen váratlanul hozta az élet úgy, hogy lett egy kutyusom. Három héttel ezelőtt egyik napról a másikra örökbe fogadtam egy 11 éves foxit. Franciskát.
A sütögetős rész átalakításál említettem, hogy egy kis szőrme milyen jól feldobná az átfestett betonpadokat. Hát ez a dolog sem váratott sokat magára…
Többen kérdeztétek, hogy a hűvösebb időszak beálltával nem fázom-e a házban, ezért úgy gondoltam, hogy egy posztban foglalom össze az erre vonatkozó választ.
Micsoda szerencse, hogy ilyen gyönyörű, napsütéses októberünk volt. Persze, tudom, meglesz ennek még a böjtje, de tény, hogy az elmúlt hetek csodás időjárása igazán kedvező az elmaradt kerti projektjeim számára, mint pl. a grillezős rész újragondolására.
Ritkán látni tőlem merész színeket, mert alapvetően a finom, lágy árnyalatokat kedvelem, de ez nem jelenti azt, hogy időnként nem szeretek kísérletezni, kipróbálni egy-egy érdekes színt.
Sokféle felkérésem volt már a blog lassan 10 éves pályafutása alatt, de tárlatvezetésre még sosem invitáltak. Egészen mostanáig. Október 11-én ugyanis a Városligeti fasoron álló villában fogok a megszokottól eltérő, szubjektív tárlatvezetést tartani.
Lassan két és fél éve lakom itt, és még csak most jutottam odáig, hogy a mosdó fölé végre tükör kerüljön. Nem, nem lustaságból, csak valahogy a fürdőszoba felújítását a többi helyiség kipofozása mindig beelőzte…
Van a kertemnek egy olyan pontja, ami a függőágyban pihenve szem előtt van, és nem kifejezetten nyújt szép látványt. Ezért kitaláltam, hogy készítek egy klassz korlátot, amivel kicsit elviszem a fókuszt erről a részről.
A pinceajtó fehérre festésekor felkerült egy új kilincs, sőt, egy klassz szarvasos akasztó is, amire fontam egy szép – picit ünnepi hangulatú – koszorút. Mutatom máris a részleteket.
Amíg a pinceajtó festékrétegei száradtak, pihenésképpen a konyhát kezdtem el festegetni. Na, nem az egészet, csak azt a részt, ahol szükségesnek éreztem…
Az elmúlt majdnem két évben vettem olyan termékeket is a Praktikerben, ami nem barkácsalapanyag, mint pl. szerszám, festék, faáru, vagy csavarok, hanem kifejezetten lakberendezési kiegészítő vagy háztartási eszköz. Mostanra egy jó kis posztanyagra való gyűlt össze belőlük.
Naptár szerint vége van a nyárnak, de az időjárás még igen kegyes hozzánk. Bár az éjszakák hűvösek, a reggelek pedig meglehetősen csípnek, de nappal jó meleg van, olyannyira, hogy még napozni is lehet.
Nem tudom, hogy pontosan hány festéssel kapcsolatos poszt van a blogon (nagyon sok), de az biztos, hogy nem véletlenül a festés-mázolás az egyik kedvenc diy „fegyverem”. Hihetetlenül látványos átváltozásokat lehet vele elérni, erre hoztam most példaként a pinceajtómat…
A S/ALON Budapest 2018 őszén megrendezett kiállítása egyszerűen lenyűgöző volt számomra, így nem kérdés, hogy idén is kilátogatok a csodaszép enteriőröktől pompázó, különleges dizájnelemekkel ízlésesen berendezett helyszínre.
Aki régóta olvassa a blogomat, az tudhatja rólam, hogy ébredést illetően „earlybird” típus vagyok, tehát korán kelek és hamar belecsapok a napi teendőkbe. Ez az utóbbi hónapokban valamelyest megváltozott…








FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK